Magyar retrospektív Portóban

Film

26. alkalommal vette kezdetét február 24-én a Fantasporto, Portugália legnagyobb nemzetközi filmfesztiválja.

A rendezvény az 1956-os forradalom 50. évfordulójának tiszteletére különprogramon mutat be játékfilmeket az elmúlt évtizedek magyar történelméről. A "Cinema Húngaro" válogatásban Bacsó Péter A tanú, Makk Károly Szerelem, Gothár Péter Megáll az idő, Mészáros Márta Napló apámnak, anyámnak és A temetetlen halott című filmjét már a múlt héten, illetve hétvégén bemutatták, de Szabó István Szerelmesfilmje, Bereményi Géza Eldorádója, valamint Koltai Róbert Világszám! című filmjének levetítése még hátravan.

A festői szépségű kikötővárosban megrendezett filmünnep közel 200 filmjére tavaly több mint százezer néző volt kíváncsi.

Az 56-os tematikájú játékfilm válogatás mellett a közelmúlt legsikeresebb rövidfilmjei közül néhányat már megismerhetett a nézőközönség, de több mozi bemutatása még hátravan, hiszen a fesztivál egészen március 5-ig tart. Buvári Tamás, Cakó Ferenc, Kenyeres Bálint, Mészáros Péter és Mundruczó Kornél világot járt rövidfilmjei is meghívást kaptak a portói fesztiválra.

Mundruczó Kornél Johanna című legutóbbi filmjével a versenyprogramban is szerepelt. A nemzetközi fesztiválok kedvence számos díjban és elismerésben részesült 2005-ben, legutóbb a Filmszemlén Tóth Orsi a legjobb színésznő díját nyerte el. Mundruczó korábbi játékfilmjét, a Szép napok-at a Fantasporto információs programjában tűzi műsorra március 4-én.