Magyar színésznő nyerte a Nap a hálóban filmdíjat

Film

(MTI) A kedd esti díjkiosztón Bárdos Judit A ház című cseh?szlovák koprodukcióban készült filmdrámában nyújtott szerepéért kapta a Szlovák Filmakadémia rangos díját.     

 
A 24 éves színésznő a Pozsonyi Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, s a Nap a hálóban díjon kívül ugyanebben a filmben nyújtott szerepéért korábban Igric, illetve Kék Angyal-díjat is kapott. "Nem is számoltam vele, hogy esetleg én kaphatom meg. Nekem már az is megtiszteltetés volt, hogy a jelöltek közt lehettem" ? nyilatkozta Bárdos.     
 
A ház a tizenkét jelöléséből hatot szerzett meg: az említett legjobb női főszereplőn kívül a legjobb férfi főszereplő, a legjobb férfi és női mellékszereplő, a legjobb egészestés film és a legjobb forgatókönyv díját is Zuzana Liová alkotása kapta meg. A ház mellett hat díjat vihet haza Martin Sulík Cigány című alkotása is.         
 
A legrangosabb szlovákiai filmdíjnak számító Nap a hálóban-díjat 2004 óta osztják ki. A kétévente átadandó díjjal idén 17 kategóriában díjazták a 2010?2011-ben készült szlovák alkotásokat.