Magyar zsűritag Cannes-ban

Film

Vezér Éva 

(MTI) - A dél-franciaországi seregszemlén húsz film száll versenybe a legjobbnak járó Arany Pálmáért, utolsónak Michel Hazanavicius rendező The Artist című fekete-fehér munkáját válogatták be a programba. Az alkotás révén újabb francia munka került - késve - a versenybe. A The Artist a film hőskorát idézi fel, a forgatókönyvet a rendező írta. Az alkotás az 1927 és 1931 közötti Hollywoodba kalauzolja a nézőket. A főhős George Valentin - Jean Dujardin alakításában -, a némafilmek hőse.
    

A május 11-én kezdődő fesztiválon így négy francia mű indul az Arany Pálma-díjért, de versenyben lesznek Pedro Almodóvar, Aki Kaurismäki, Nanni Moretti és Lars von Trier filmjei is.
    
A szervezők azt is bejelentették, hogy az Un Certain Regard (Egy bizonyos szemszögből) elnevezésű szekció zárófilmje május 21-én Andrej Zvjagincev Elena című filmje lesz. 
    
A nagy jelentőségű szekció zsűrijének elnöke Emir Kusturica szerb rendező, tagjai pedig Elodie Bouchez francia színésznő, Peter Bradshaw, a The Guardian című brit lap kritikusa, Geoffrey Gilmore, a Tribeca New York-i filmfesztivál művészeti igazgatója, Daniela Michel, a mexikói moreliai fesztivál igazgatója lesz. 
    
A legjobb elsőfilmeknek szentelt Camera d'Or (Arany Kamera) szekció zsűrijét dél-koreai rendező, Bong Dzsun-ho vezeti, tagjai között foglal helyet Vezér Éva mellett többek közt Daniela Heymann francia kritikus és Robert Alazraki operatőr.
 
A cannes-i filmfesztivál 64 esztendős története során a hivatalos zsűribe eddig mindössze hat magyar szakmabeli kapott meghívást, több mint húsz éve pedig ez az első ilyen felkérés. "A fesztivál művészeti igazgatója, Thierry Fremaux hívott fel két hete, hogy lenne-e kedvem szerepet vállalni a zsűriben. A hivatalos meghívás pedig egy hete érkezett Gilles Jacobtól, a fesztivál elnökétől" - mesélte a három évtizede a filmszakmában dolgozó Vezér Éva, aki tíz éve vette át a Magyar Filmunió vezetését. A fesztivál Caméra d'Or (Arany Kamera) zsűrijének munkájában vesz majd részt. A testület tagjait személyesen nem ismeri, de szakmai tevékenységüket természetesen igen - fűzte hozzá. 
 
"Nagy örömmel fogadtam a felkérést, és megtiszteltetésnek tartom. Úgy érzem, hogy ez annak a szakmai munkának az elismerése, amit a Filmunió végzett az elmúlt évek során a magyar filmek nemzetközi népszerűsítése érdekében" - fogalmazott Vezér Éva, akit tevékenysége nyomán 2009-ben az European Film Promotion elnökévé választottak, valamint tagja az Európai Filmakadémiának és számos meghatározó szakmai szervezetnek is.
    
A magyar zsűritag május 11-től, a fesztivál nyitó napjától tartózkodik Cannes-ban. Mint megjegyezte, huszonegy filmet kell megnéznie, a fesztivál négy szekciójában induló elsőfilmesek munkáit. "Ez lesz az első olyan alkalom, amikor kifejezetten filmeket nézni megyek Cannes-ba, hiszen a fesztivál számomra eddig elsősorban a szervezésről, a magyar filmek promóciójáról szólt. Nagy várakozással tekintek a munka elé" - jegyezte meg.
    
A cannes-i Magyar Pavilont a Magyar Filmunió működteti, a zsűrizés miatt azonban ezúttal nagyobb feladat hárul kollégáira - mondta. "A szakmai programokon, köztük a korábban már egyeztetett szakmai találkozókon azonban természetesen igyekszem részt venni" - tette hozzá. A Filmunió ügyvezető igazgatója a szervezet bizonytalanná vált jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy egyelőre várják, milyen döntés születik. Vezér Éva ugyanakkor hangsúlyozta: "ezt a tevékenységet tovább kell folytatni, hiszen hatalmas filmkincsünk van, aminek a nemzetközi promóciója rendkívül fontos feladat".

A fesztivál május 22-én ér véget, a seregszemlén két magyar alkotást, Az álom másik oldalán és a Csicska című filmet láthatják az érdeklődők.