Magyarok a Lincoln Centerben

Film

A magyar filmnek szentelt nagyszabású vetítéssorozat kezdődik október 27-én New Yorkban. Az Ellenállás és Újjászületés: A magyar mozi "50 évvel '56 után" című kéthetes vetítéssorozatnak a Lincoln Center for Performing Arts ad otthont, mely Amerika vezető kulturális intézményeinek egyike. Több mint két héten át, három blokkban közel harminc filmet tűz műsorra a New York-i Lincoln Center - adta hírül a Filmunió.

"'56-ra emlékezve" címmel az idén 50. évfordulóját ünneplő forradalomnak emlékét őrző alkotásokat vetítenek, köztük Fábri Zoltán Húsz óra (1965) és Gothár Péter Megáll az idő (1983) című legendás filmjeit. A "Tisztelet Jancsó Miklósnak" című válogatásban a 85 éves mester régi filmjei, mint például a Szegénylegények (1965) vagy a Csillagosok, katonák (1967) mellett az új Jancsó-filmeket a Nekem Lámpást adott Kezembe az Úr Pesten (1999) című film képviseli. Az "Új magyar film" elnevezésű programba a közelmúlt kiemelkedő filmalkotásaiból válogattak a szervezők. Antal Nimród, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs, Janisch Attila, Kocsis Ágnes, Mundruczó Kornél, Pejo Robert Adrián, Török Ferenc és Szomjas György egy-egy alkotását mutatják be New Yorkban. A vetítéssorozat megnyitójára Mundruczó Kornél, az új magyar film markáns képviselője személyesen ellátogat.

A vetítéssorozathoz "A magyar film aranykora" címmel filmplakát-kiállítás is társul, melyen 200 darab 1912 ? 45 között készült filmplakát lesz látható.

Az Ellenállás és Újjászületés című vetítéssorozat a Film Society of Lincoln Center és a Magyar Filmunió közös rendezvénye a New York-i Magyar Intézet együttműködésével. Az 1969-ben alapított Film Society of Lincoln Center egyike a legrégebb működő amerikai filmintézeteknek. Filmfesztiválja, az évente megrendezett New York Filmfesztivál, valamint a New Directors/New Films elnevezésű szemle fedezte fel az amerikai közönség számára Truffaut-t, Fassbinder-t és Almodóvar-t is.