Magyarországon is rekorder a Jégkorszak 3.

Film

Az animációs vígjáték július 1-jén került a hazai mozikba, és azóta több mint 626 ezren váltottak rá jegyet: ezzel a nézőszámmal az idei év eddigi legnézettebb filmje lett a harmadik jeges kaland. 

A Harmadik Shrek és a Shrek 2. lekörözésével a digitális 3D-ben is játszott Jégkorszak 3. egyébként a Magyarországon minden idők legnagyobb bevételét hozó animációs filmek listáján már jó néhány hete megszerezte a vezető pozíciót. 

A Jégkorszak 3. pedig továbbra is megállíthatatlanul halad előre: még mindig szerepel a mozik műsorán, sőt még mindig megtalálhatjuk a TOP 10-es mozis sikerlistán. Jó hír ezenkívül a rajongók számára, hogy még az idén megvásárolhatják az alkotást DVD és BD formátumban. 

Mint arról korábban már beszámoltunk, az animációs film augusztus elején nemzetközi, vagyis az Egyesült Államokon kívüli eredményei alapján minden idők legjövedelmezőbb animációs filmje lett, majd augusztus közepén ? amikor is az 550 milliós eredmény után átlépte a 600 millió dolláros bevételi határt is ? még inkább megerősítette ezt a pozícióját. 

Az alkotók azonban nem ülnek a babérjaikon: máris egy következő animációs vígjátékon dolgoznak, melynek elkészültéhez még legalább két évre van szükség, de már most azt ígérik, hogy legalább akkora durranás lesz, mint a Jégkorszak-filmek. Carlos Saldanha animációs filmes-humorista következő rendezése a Rio lesz, melyben egy papagáj egy álmos amerikai kisváros kalitkájából őshazájába, Brazíliába szökik. 

Minden idők legjövedelmezőbb filmjeinek TOP 10-es listája Magyarországon 

1. Jégkorszak 3. ? A dínók hajnala (756 292 720 Ft) 

2. Mamma Mia! (750 113 275 Ft) 

3. Harry Potter és a Bölcsek Köve (690 680 836 Ft) 

4. Harmadik Shrek (675 366 064 Ft) 

5. Star Wars II. rész: A klónok támadása (639 579 319 Ft) 

6. Shrek 2. (617 973 157 Ft) 

7. Star Wars III. rész ? A Sith-ek bosszúja (614 333 804 Ft) 

8. A Gyűrűk Ura ? A király visszatér (614 049 518 Ft) 

9. A Gyűrűk Ura ? A Gyűrű szövetsége (582 517 644 Ft) 

10. Star Wars I. rész: Baljós árnyak (568 783 575 Ft)