Majd' 50 ezer néző a Filmszemlén

Film

A hétnapos rendezvény fő helyszínén, a Palace MOM Park kilenc termében 402 előadáson összesen 40981 nézőt regisztráltak, a másik budapesti helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig 7034 jegy talált gazdára, így összesen 48015 nézője volt a szemlének.

   
A játékfilmek közül a legsikeresebbeknek 1600 feletti nézőszáma volt, ezek közé tartozik Hajdu Szabolcs fődíjas mozija, a Bibliothéque Pascal, az információs szekcióban vetített Oda az igazság (Jancsó Miklós alkotása), a Moziverzum-díjat elnyert Kolorádó Kid (rendező: Vágvölgyi B. András), Groó Diana Vespa című filmje, Almási Réka elsőfilmes díjjal jutalmazott Team Buildingje, valamint Sas Tamás Szélcsend című műve.
 
A korábbi évekhez képest megfigyelhető az a tendencia, hogy nem egy-két favorit emelkedett ki a mezőnyből, hanem több filmnek volt sok nézője. Ugyanez volt a jellemző a dokumentum- és a tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriájára is, ahol az összességében hatezer feletti látogatószámon belül a legtöbb alkotás 2-300 körüli nézettséget ért el.
   
Népszerűek voltak a kísérleti és kisjátékfilmek is, ezeket a műveket blokkonként átlagosan 7-800 néző látta. Szintén számottevő érdeklődést váltottak ki a tévéfilmek, amelyek átlagosan 2-300 nézőt vonzottak.
   
A vetítéseken túl a szemle ideje alatt 18 szakmai fórumot, tájékoztatót tartottak, ezek a nyitó és záró eseménnyel együtt további több ezer érdeklődőt jelentettek.
   
Tavaly csaknem 57 ezer néző ült be a szemle vetítéseire, új rekordot állítva fel, a 2009-es jubileumi filmes mustra ugyanakkor egy nappal hosszabb volt és több helyszínen zajlott, mint az idei rendezvény.