Május 30-ig lehet jelentkezni az 5. CineFestre

Film

Öt év telt el azóta, hogy első alkalommal megrendezték Miskolcon a CineFestet, a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiválját. Az esemény rendezőinek legnagyobb örömére közel ezer filmalkotó és nézők tízezrei látogattak el a CineFestre az elmúlt években a világ minden tájáról.

Sikerrel valósult meg az a céljuk, hogy lehetőséget biztosítsanak a 35 év alatti fiataloknak a fesztiválon történő megmérettetésre. Évről évre ismertebb és sikeresebb lett a fesztivál, bizonyítéka ennek a produkciók növekvő száma és kiemelkedő színvonala, valamint a sok visszatérő vendég, filmes szakember, rendező elismerése. A szervezők sok visszajelzést kaptak, azoktól, akiknek első fesztiválsikerük itt született, és azóta hazai és külföldi fesztiválok rendszeres szereplői.

Szeptember 14-21. között immár ötödik alkalommal rendezik meg Miskolcon a CineFestet. A 2008-as fesztiválra 2006-ban, vagy később elkészült filmmel lehet nevezni. Idén speciális kategóriaként a Nők a képben témában is lehet indulni. Nevezési díjat nem kell fizetni. A benevezett filmekből előzsűri válogatja ki a versenyprogramba kerülő alkotásokat. A versenyprogramba válogatott filmek rendezőjét (vagy a mű egy másik alkotóját) a szervezők meghívják a fesztivál időtartamára, és szállást biztosítanak a számára. Az útiköltséget a résztvevők saját maguk állják. A fesztivál hivatalos nyelve az angol és a magyar.

Nevezések beérkezésének határideje: 2008. május 30.

A szabályzat és a nevezési lap letölthető a fesztivál honlapjáról.