Már lehet pályázni a XIV. Országos Roma Filmakadémiára

Film

A képzés célja, hogy szakmailag felkészült, a cigányság értékeinek és érdekeinek a médiában hangot adni tudó szakembereket képezzen. A tanfolyam elméleti előadásokból és gyakorlati műhelymunkából áll. A Filmakadémia 2010. évben a filmek tartalomfejlesztésével, vágásával és dramaturgiájával foglalkozik.

A Társaság 2010-ben, a szakmai továbbképzésre az ország minden részéből várja a jelentkezőket. A képzés a résztvevők számára térítésmentes. Elvégzését tanúsítvánnyal igazolják.

Jelentkezni lehet: jelentkezési lap kitöltésével, rövid szakmai önéletrajzzal és egy saját készítésű rövidfilmmel vagy filmrészlettel (max. 10 perc terjedelemben, műfaji megkötöttség nélkül).

Az Országos Roma Filmakadémiát 14. éve rendezik meg. Az intenzív képzéseken a filmművészet számos kiválósága előadást és műhelymunkát vezetett: Sára Sándor operatőr-filmrendező, Sándor Pál filmrendező, Rák József operatőr, a Színház és Filmművészeti Egyetem docense.

Az idei képzés tanárai: Almási Tamás filmrendező, a Színház és Filmművészeti Egyetem docense, dr. Duló Károly filmrendező, Féjja Sándor filmesztéta, Kozma Károly film és videó igazságügyi szakértő, Szabó József tanár, Debreceni Egyetem - Mozgókép Tanszék, Pekár István, főszerkesztő, Duna TV.

A képzés ideje: április 16 - április 20. (péntektől - keddig)
Képzés helye: Művész Üdülő, Balatonzamárdi, Vécsey u. 16.

Pályázatok benyújtásának határideje: március 2.

A következő címen:
"Eötvös József" Cigány-Magyar Pedagógiai Társság,
Molnár István Gábor a program koordinátora
1045 Budapest, Tél u. 64.
Tel/fax: (0036) 1-370-7614

e-mail: eotvos.tarsaság@hdsnet.hu