Március 24-én hazánkban is bemutatják az újravágott Passió-t

Film

Az eredeti, véres jelenetei miatt csak azoknak szólt, akik a 18. életévüket már betöltötték. A hat perccel megkurtított művet így már a 15 éven felüliek is "legálisan" láthatják.

A filmeket osztályozó angol testület szóvivője szerint a kivágott és sokat vitatott jelenetekkel csökkent az erőszak vizuális megjelenítésének erőteljessége. Elsősorban igaz ez arra, az eredetiben már-már végtelen hosszúnak tűnő részre, amelyben Jézust megkorbácsolják a római katonák.

"Remélem, hogy eljutok azokhoz is, akik korábban elkerülték a filmet, annak brutalitása vagy intenzitása miatt"- nyilatkozta Mel Gibson.

A forgalmazó Budapest Film tájékoztatása alapján, március 24-től (nagypéntek előtt egy nappal) vetítik a hazai mozik az újravágott változatot.