Marshall rendezi A Karib-tenger kalózai 4-et?

Film

 

A filme(ke)t gyártó Disney stúdió tavaly szeptemberben jelentette be, hogy negyedik részt is készítenek a népszerű kalózkalandokhoz. Azt már akkor lehetett tudni, hogy a főhősnőt játszó Keira Knightley nem vesz részt a projektben, és elsősorban Jack Sparrow kapitány alakjára koncentrál majd, akit a negyedik részre visszatérő Johnny Depp formált meg az első három filmben. 

Idén áprilisban kiderült, hogy a Bioshock című, egy számítógépes játék adaptációjaként készülő (és azóta a jelenlegi állás szerint meghiúsult) akció/sci-fi munkálatai miatt az első három Karib-tenger kalózai-film rendezője, Gore Verbinski is kiszáll ? az ő helyét veheti most át Rob Marshall, aki egyébként épp a Nine című musical (Federico Fellini 8 és fél című művének feldolgozása) végső simításaival van elfoglalva. 

A Karib-tenger kalózai 4. forgatását a Hollywood Reporter értesülései szerint a jövő évben szeretné elkezdeni a gyártó stúdió. A hírek szerint a film meghallgatásai és szerepválogatása jelenleg is zajlik, hiszen a múlt héten az is kiderült, hogy Will Turner megformálója, Orlando Bloom sem kíván részt venni az újabb kalózkalandban. Az egyedüli fix pont tehát egyelőre Johnny Depp, aki egyébként 2012-ben egy másik Disney-produkcióban, a The Lone Ranger (A magányos lovas) Tontójának szerepében is látható lesz. 

A Karib-tenger kalózai-trilógia világszerte több mint 2,6 milliárd dolláros bevételre tett szert. A negyedik rész reménybeli rendezője, Rob Marshall pedig korábban a 2003-ban hat Oscar-díjat (köztük a legjobb filmnek járót) nyert Chicago című musicalen kívül olyan műveket rendezett, mint az Annie című tévéfilm vagy az Egy gésa emlékiratai.