A Másik bolygó újabb fesztiválsikerei

Film


moldovanyiferenc_anotherplanet_ujra526.jpg
Another Planet

A több mint kétszáz alkotást bemutató rangos amerikai filmes seregszemle a kortárs filmművészet kiemelkedő alkotásaiból állította össze programját. A Másik bolygót a rendező jelenlétében, nagy sikerrel, teltházas előadásokon mutatták be az észak amerikai közönségnek.

 
Az amerikai dokumentumfilm megújítóiról elnevezett rangos díj odaítélésekor a zsűri indoklásában kiemelte a film mesteri művészi megvalósítását és a megrendítő téma visszafogott megközelítését. A produkció gondolatébresztő képi és hangi világot alkalmazva teljesedik ki egyedi, megragadó érzelmi és filmélménnyé, amely egyaránt jutalom és kihívás a nézőnek - áll a zsűri közleményében.
 
A Másik bolygót, amely nemrég nyerte el az 57. Mannheimi Filmfesztivál nemzetközi zsűrijének a különdíját, ezen a héten vetítik a dokumentumfilmek Cannes-jaként számon tartott Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon a rendező jelenlétében.