|
Woody Allen új filmjében a brit Kitchen Sink filmek jól ismert témája köszön vissza: a központi probléma a szociális létrán való feljebb kerülés mikéntje és következményei. Az ír származású megfáradt teniszcsillag oktatóként keresi megélhetését Londonban. Persze beleszeret egy dúsgazdag londoni úr lányába és szakmát váltva sikeres üzletemberként érvényesül. A lány bátyjának barátnőjével lesz viszonya és ez egy meglehetősen motiválatlan, furcsa gyilkossághoz vezet. A szerető szerepében Scarlet Johannson domborít, ez nyilván nagy vonzerő a közönség férfitagjai számára, de valójában lehetne bárki más is, aki egy harmadrendű színésznőcskét játszik a filmben. Nem így a gazdag úr lányát alakító Emily Mortimer. Ő az egyetlen, aki megérdemli, hogy Woody Allen eddigi filmjeinek szereplőivel egy kategóriába kerüljön: sznob, de mégis kedves, butácska lányt testesít meg kiválóan, aki ha nem a múzeumokat járja, lázmérővel a szájában ül a reggeliző asztalnál, és gyermeke megfoganásához várja a kellő pillanatot. A lázmérős jelenet az egyetlen a filmben, mikor a közönség úgy kacag fel, mint mondjuk az Annie Hall nézése közben. A film összes többi jelenete leginkább semmilyen. A közönség mintha azért ülne a moziban, mert kifizette a jegyét, és ha már kifizette, hát végignézi a vetítést.
Az alaptörténet és a tematika egyértelműen Jack Clayton Hely a tetőn című filmjét juttatja eszünkbe, viszont a film hatását tekintve inkább Stanley Kubrick Tágra zárt szemek című filmjére emlékeztet, nemcsak elnyújtott hossza, hanem didaktikussága miatt is. Az egyáltalán nem Woody Allenre jellemző szimpla túlmagyarázás részének tekinthető a zeneválasztás is. Donizetti Szerelmi bájital című vígoperájának legelcsépeltebb andalító áriái csendülnek fel többször is a filmben. Ez még nem is lenne baj, hiszen az opera és a film témája közt vannak átfedések: Donizetti művének főhőse is egy szerencsétlen parasztfiú, aki meghódítja egy gazdag úr lányát. De az operával való tematikus hasonlóságon a Match Pointban nem sikerül túlmutatni. Ez alapján Woody Allen új filmjét szinte semmi nem különbözteti meg egy profi amerikai filmtől. Kivéve talán egy jelenetet, melyben a Scarlet Johannson alakította szerető ordít az utcán, és közben pont úgy pattog, mint egy teniszlabda. Ez az a fajta jelenet, ami nem elég jó, de nem is elég rossz ahhoz, hogy a kellő hatást elérje.
A film expozíciójában lelassított teniszlabdát látni. A kép kimerevedik, és nem tudni a labda átesik-e a háló másik oldalára vagy sem. A Match Pointban a téma adta lehetőségek sora kiaknázatlan marad, Woody Allen hiányát, és mindenekelőtt a dialógusok tompaságát sajnos a két főszereplő érzéki szája sem ellensúlyozhatja. Meccslabda itt.
|
