Mától Filmemlékezet Fesztivál az Örökmozgóban

Film

Szeptember 12-30. között a Magyar Nemzeti Filmarchívum ötvenedik születésnapját ünneplik a szervezők. Az Örökmozgó csapata a jubileumra a világ jelentős archívumainak gyűjteményeiből állított össze egy filmtörténeti programot. Bécs, Berlin, Bologna, Koppenhága, London, Párizs, Prága, Stockholm, Oslo és Washington képviselteti magát filmjeivel a fesztiválon.

A korábban nyitó filmnek tervezett Victor Sjöström-alkotás, a Bánky Vilma főszereplésével készült Egy szeretnivaló hölgy szeptember 12-e helyett 28-án kerül műsorra. Az 1930-as mű Srdan Golubovic gondolatébresztő és figyelemreméltó produkciójával, A csapdával cserélt helyet.

A rendezvény látogatói Kertész Mihály Amerikában rendezett, Magyarországon soha nem látott két filmjével is megismerkedhetnek. A Kunyhó a gyapotföldön című produkciót szeptember 21-én tűzik műsorra, míg a Jimmy, az úriember vetítését 30-án tartják. Az érdeklődők ezentúl még egy Kertész darabra ülhetnek be, a Beregi Oszkár, Kovács Ilonka, Kürthy József főszereplésével forgott nyolc perces Jön az öcsém-re.

A bolognai archívumot képviseli a Dante Az isteni színjátékának A pokol című részéből 1911-ben készült, rendkívül látványos némafilm. A Bois d'Arcy-i archívum pedig Jean-Pierre Melville 1969-ben készült Árnyékhadsereg című filmjével (szeptember 23.) vendégeskedik a fesztiválon.

A kortárs alkotásokat a fentebb már említett Csapda mellett a horvát Armin (szeptember 20.), a brazil Alice háza (szeptember 15.), a Miss Gulag (szeptember 25.) című dokumentumfilm illetve a 2006-os Vakfény (szeptember 29.) képviselik.

A fesztiválon legendás magyar klasszikus alkotásokat is bemutatnak: levetítik Fábri Zoltán Hannibál tanár úr című, 1956-ban készült alkotását, valamint Az aranyembert Korda Sándor rendezésében. A nézők összeállítást tekinthetnek meg a Balázs Béla Stúdió hatvanas évek elején készült rövidfilmjeiből is.

A Filmemlékezet Fesztivál külföldi vendégei idén: az Archívumok Nemzetközi Szövetségének főtitkára, Christian Dimitriu, a Dán Archívum igazgatója, Dan Nissen és a Francia Nemzeti Filmközpont és Archívum gyűjteményének vezetője, Eric Le Roy.