McAvoy lesz Fleming

Film

 

Habár a Vágy és vezeklés sztárjának értintettségét egyes források tagadják, a The Independent nevű brit lap, sőt az IMDb online filmes adatbázis szerint is benne lesz a filmben. A készülő alkotás a hírek szerint kitér Ian Fleming színes életének olyan részleteire, mint a II. világháborúban való részvétele, az általa folytatott playboy életstílus és újságírói munkája. 

A készülő Fleming-életrajzi filmmel azonban lehet, hogy megtörténik ugyanaz, mint ami már több neves személyiséggel a filmtörténet során, legutóbb például Truman Capote-val: jelesül, hogy duplázik, azaz két alkotás is készül róla egy időben. 

Ahogy annak idején Capote-ról közel azonos időben, kevesebb, mint egy év eltéréssel mutatták be a mozik a Capote, majd A hírhedt című filmet, úgy állítólag Ian Flemingről sem a McAvoy nevével fémjelzett darab lesz az egyetlen. A hírek szerint Leonardo DiCaprio és produkciós cége már 2008-ban bejelentette, hogy filmet készül forgatni az íróról és életéről. 

James McAvoy pedig az Ian Flemingen kívül egy további életrajzi filmben is benne lesz. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Will Reiser önéletrajzi regényén alapuló I'm with Cancerben a színész egy 25 éves fiatalembert formál meg, aki megtudja, hogy rákos, majd több év leforgása alatt sikeresen megküzd a betegséggel.