Media Hungary 2005

Film

A Media Hungary 2005 konferencia elsősorban arra keresi a választ, hogy mit is jelent a közszolgálatiság az immár ténylegesen érzékelhető és az elkövetkező években a hazai médiatérképet várhatóan átrajzoló konvergencia-folyamatok tükrében, különös tekintettel a digitális televíziózás küszöbön álló elindulására. Szükségessé teszi-e a közszolgálatiság újrafogalmazását az on-demand típusú szolgáltatások elterjedése, illetve követi-e a szolgáltatások, eszközök, üzleti modellek konvergenciáját a szabályozás konvergenciája? Mint eddig is, a konferencia az üzleti szempontok mérlegelésével, a piac keresleti és kínálati oldalának bemutatásával, illetve a kereskedelmi és közszolgálati médiumok képviselői, az állami szereplők, médiapolitikusok és elméleti szakemberek véleményének ütköztetésével kívánja körbejárni a fenti témákat.

A konferencia résztvevői elsősorban a hazai televízió és rádiótársaságok vezető szakemberei, döntéshozói, a szakmai szervezetek képviselői, a reklám-, PR- és médiaügynökségek szakemberei, közvélemény-kutatók, jogi irodák munkatársai, kábelcsatornák üzemeltetői, illetve hazai és multinacionális cégek, intézmények kommunikációs szakemberei.

További tervezett előadás és kerekasztal beszélgetések:
- DTV: Qui prodest? Kik a zászlóvivői a digitális tévének? Állami felelősségvállalás a digitalizáció elterjesztésében
- Hová tűnik a klasszikus reklámszpot?
- A média szerepe a politikai botrányok kialakulásában
- Ügyféluralom vs. Innovatív megoldások
- Szerkesztési és elvi különbségek a közszolgálati és és kerekedelmi hírműsorokból
- A média hatása a demokráciára papíron és a valóságban
- Termék elhelyezés a műsorokban és egyéb értékesítési módszerek
- A felelős törvényhozás?! Az államilag támogatott / finanszírozott demokrácia. Állami vagy közszolgálati a tévé illetve a rádió?
- Hogyan költök, mire költök? A reklámbüdzsé felosztása
- A frekvencia halála?! Letöltési trendek
- Nézői szokások és preferenciák a digitális korban.
- Ki fogja a mit nézni, a min?
- A BBC flexibilis televíziója
- Üzleti modellek az információs trafikban
- Kit érdekel Győzike?
- Újságírói és politikai "terror" a média segítségével. Ki lehet újságíró ma Magyarországon?
- A hír és a vélemény. Mit szabad és mi szent?
- Meddig hívhatlak televíziónak? Mikortól hívhatom az "adást" audiovizuális jelfolyamnak?
- Lehet-e a konvergenciát szabályozni?

A konferenciával kapcsolatban bővebb információ a www.mediahungaria.hu oldalon található.