Megélni a Karácsonyt

Film

Kérem, ne engedjenek a kísértésnek, ha mondjuk azt a címet látják, hogy Túlélni a karácsonyt (Surviving Christmas, 2004). Minden karácsonyok legnagyobb nyomora. Vonzó és szellemes kísérletnek tűnik első blikkre, de egyrészt egy csökött lelkű menedzser ünnepi szívfájdalmairól szól, ami kit érdekel, másrészt az évezred egyik legrosszabbul elkészített mozija. Annak ellenére, hogy Ben Affleck a Dogma óta nekem szimpatikus szépfiú, sajnos a Hulla hó, telizsák (Reindeer Games, 2000) című opuszban nem virít, pedig azt címe miatt bárki szívesen a kosárba teszi, csak hogy szomorítsa vele szeretteit. Sem a film rendezője, sem az operatőre nevét nem érdemes megjegyezni, és bár néhány ál-tarantinói fordulat, vagyis hulla, vér és hó is van benne, még csak véletlenül se jusson eszébe senkinek. Ha olyat hallanak, hogy Muszklimikulás vagy Kiskarácsony mindenáron, esetleg Télapu, akkor meg kifejezetten vegyék az irányt a gesztenyesütő vagy egy kocsmáros felé, talán lesz nekik az ünnepekre ezeknél sokkal jobb sztorijuk is.
Az intelmek után lássuk, hogy mi az a bűvös három, ami nálam már nemcsak a lejátszóban, hanem az ajándékcsomagban is benne van.
 
A Karácsonyi Lidércnyomás (The Nightmare Before Christmas, 1993) Tim Burton és Henry Selick legjobb alkotása, animációs-horror-mese. Hogy 1994-ben nem kapott Oscart, az nem az alkotókat minősíti.
 
Halloween városában, mint minden más ünnep régiójában, azzal telik az év, hogy készülődnek az éjszakára, amikor a földlakókat ijesztgethetik. A lényeg, hogy újabb és újabb rémes meglepetéseket eszeljenek ki, de a város elöljárója, Jack Skellington egy szép napon megunja a sikolyok övezte programot. Séta közben, az erdőben beesik Karácsony város kapuján, és meghatottan tapasztalja, micsoda vidám az élet ott. Elhatározza, hogy a következő évben lenyúlja és megszervezi ezt az ünnepet is, és ebben népe is a segítségére van. Egyedül Sally, az őrült tudós nevelőapával rendelkező, Jackbe szerelmes rongybaba próbálja megakadályozni a drámai elképzelést. Mégis sikerül brutalizálni a szeretet ünnepét, elrabolják a Télapót, majd Jack útnak indul koporsószánján, hogy a földi gyerekeknek levágott fejek és döglött állatok formájában karácsonyi meglepetést vigyen. A bolygót egyetlen vérfagyasztó sikoly tölti be. Jack nem képes kilépni a rém szerepéből, de határozottan elgondolkodik, és a jellemfejlődés hímes mezejére lép. A húsvétot már nem szerzi meg. Igazán eredeti történet, szerethető figurák és kivételes sound track. Alapvető karácsonyi csomag.
 
Már azt fogják hinni, hogy ebben az időszakban kifejezetten a garázdaságon és a rémségeken jár az eszem, de a Grincs (How The Grinch Stole Christmas, 2000) című alkotás a következő ajánlatom. Talán azért, mert szintén a személyiségzavarok mélyrétegeibe fúr. Adott egy undok figura (nem mellesleg Jim Carrey játssza), aki Kifalva felett egy barlangban él, és a faluban élő kik csak annyit tudnak róla, hogy kiállhatatlan és utálja a Karácsonyt. A kis Cindy azonban nem hisz a legendáknak és azt szeretné, ha idén a zöld rémet választanák Karácsonyi Mókamesternek. Így meghívják az idegent, akiről persze kiderül, hogy régi, csak éppen mindenki számára helyre tehetetlen ismerős, számkivetett, iszonyatos gyerekkora volt és minden oka megvan arra, hogy gyűlölje a kivagyi kiket. Látvány, fordulatok, nevetés. Szívmelengető karácsonyi példázat az elfogadásról minden kultúrkörnek.
 
 

Karácsonyfa nem sok, de csoki rengeteg van benne. Utolsó jó kívánságom az ünnepekre a Charlie és a csokigyár (Charlie and the Chocolate Factory, 2005). Alapvető, mindent az apákról típusú kedvenc mesém Roald Dahltól, de a filmverziót is bevettem a topok közé Johnny Depp és a jó öreg, itt már emlegetett Tim Burton miatt. A csokigyár utópisztikus épület, a város szélén áll és tizenöt éve nem látta senki belülről. Egy szerencsejáték során öt gyereket vendégül látnak, mivel Willy Wonka, a világ legjobb csokoládékészítője épp utódot keres. Száztizenöt perc horroros, mesés, megint csak mélyre ásó utazás az emberi gonoszság és a szeretetre való képesség rejtelmeibe. Ebben az időszakban nem árt megérteni, hogy nem minden fenékig csoki.