Meghalt Brittany Murphy

Film

A színésznő halálának közelebbi okát még vizsgálják, egyelőre annyit lehet tudni, hogy Murphynek leállt a szíve. A mentőket helyi idő szerint reggel 8 óra környékén riasztották a sztár és férje, a brit rgatókönyvíró-rendező, Simon Monjack otthonához, ahol Murphyt állítólag édesanyja találta eszméletlenül a fürdőszobában. Sajnos a mentősök nem tudták újraéleszteni a színésznőt; halálát délelőtt 10 óra körül állapították meg a Cedars-Siani Medical Centerben. 

A haláleset okainak feltárása céljából vizsgálat indult. A halottkém egyelőre annyit közölt a nyilvánossággal, hogy külsérelmi nyomokat nem találtak a sztár testén, így semmi nem utal idegenkezűségre. Elvégezték az alkohol- és drogteszteket is, de ezek eredményeire még heteket kell várni. 

Az 1977-ben Atlantában született Brittany Murphy karrierje már a kilencvenes években elkezdődött: igaz, akkor még csak kisebb televíziós és reklámfilmes, illetve nagyfilmes statisztaszerepei voltak. Az áttörést számára az hozta meg, amikor szerepet kapott a Spinédzserek című 1995-ös filmben Alicia Silverstone oldalán. 

Egyik legfontosabb alakítását az Eminem főszereplésével készült 8 mérföldben nyújtotta, de játszott a Sin Cityben, az Észvesztőben, a Ne szólj száj!-ban, A porban, a Szakítópróbában és a Nagydumás kiscsajokban is. Brittany Murphy gyakran szinkronizált is: ő volt például a Táncoló talpak című animációs filmben a Gloria nevű karakter hangja. Jelenleg több munkája is bemutatásra vár, benne lesz például Sylvester Stallone 2010 augusztusában érkező The Expendables című akciófilmjében. A magyar közönség legutóbb a Szerelem és egyéb katasztrófák című romantikus komédiában láthatta. További fontosabb filmjei: Fiúk az életemből; A halott lány; Esküvő, rock, haverok