Meghalt Eric Rohmer

Film


ericrohmer_malba_org_ar.jpg
 Eric Rohmer

A filmes 1920-ban született, Maurice Scherer néven. Filmes pályája előtt irodalomprofesszor is volt ? az irodalom mindig is nagy hatással volt mozgóképes munkásságára is. Azt vallotta, hogy inkább akar a gondolatok, mint a tettek mögé látni, és nem annyira azzal szeretne foglalkozni, amit az emberek tesznek, hanem inkább azzal, hogy mi jár a fejükben, miközben cselekednek. 

Rohmer a francia új hullám egyik kulcsalakja volt, majd a hat műből álló Erkölcsi példázatok című ciklus harmadik darabja, az Éjszakám Maudnál hozta meg számára a nemzetközi ismertséget 1969-ben. Később olyan filmeket rendezett, mint a Claire térde (1970), az O. márkiné (1976), az 1983-as Pauline a strandon, A tavasz meséje (1990), A tél meséje (1992), a Párizsi randevúk (1995), A nyár meséje (1996), Az ősz meséje (1998) vagy az Egy hölgy és a herceg (2001). 

Utolsó munkája, az Astrée és Céladon szerelmei bemutatását követően a Velencei Filmfesztiválon 2007-ben azt nyilatkozta, hogy vissza szeretne vonulni. Ugyanezen a filmfesztiválon egyébként hat évvel korábban, azaz 2001-ben életművét Arany Oroszlánnal ismerték el. Rohmer további fontosabb alkotásai: A férfigyűjtő (1967), Perceval lovag(1979), A pilóta felesége (1981), Teliholdas éjszakák (1984), A barátnőm barátja (1987), Reinette és Mirabelle négy kalandja (1987), A fa, a polgármester és a médiatár (1993).