Meghalt Patrick Swayze

Film

Patrick Swayze 1952. augusztus 18-án született a texasi Houstonban táncos családban. A két legnevesebb balettiskola, a Harkness és a Joffrey növendéke, emellett kiemelkedő amerikai futballtehetségként a San Jacinto College ösztöndíjas hallgatója. Pályáját neves balett-társulatoknál kezdi, majd egy énekes szerep kedvéért továbblép, a Grease Broadway előadás-sorozatának egyik főszereplője.  

 
Az első jelentős filmszerepét Francis Ford Coppola A kívülállók című 1983-as filmjében kapta. A produkció a kisvárosi tizenéves amerikaiak portréja, amelyben két kamasz bandát ismerhetünk meg: a szegény, létminimum határán élő "Greasers-t" és az elit, művelt fiatalokat tömörítő "Socs-t". A kívülállók eladdig ismeretlen tizen- és huszonévesei azóta mind a vezető sztárok sorába emelkedtek. Matt Dillon, Rob Lowe, Emilio Estevez, Tom Cruise mellett Swayze is ezzel a filmmel tette le először a névjegyét, hogy azután a Szokatlan bátorság című filmben már Gene Hackman oldalán bizonyíthasson.
 
John Milius kisebb botrányt kavart filmje, a Vörös hajnal már egyértelműen főszerep, miképp a Friss vér című jéghokis mozi is az. Időközben eljátssza az amerikai polgárháborút felidéző, több szériából álló tévésorozat, az Észak és Dél abszolút főszerepét, amelynek eredményeképp hamarosan az ország egyik legnépszerűbb színészének számít.
 

Az igazi áttörést az 1987-es Dirty Dancing hozta, amelyben egy tánctanárt alakít. Swayze-t Golden Globe-díjra jelölték a szerepért és a filmben elénekelhette a She's Like the Wind című saját dalt is. Az Országúti diszkó a bunyósfilmek zsánerét erősítette, váratlan sikert arat, megelőlegezve az 1990-ben készült Ghost világméretű diadalútját. Az öt Oscar-díjra is jelölt filmet 22 millió dollárból hozták ki és több mint 500 millió dollárt fialt.

 
Egy évre rá a kiváló Holtpont következett, majd a Fater élve vagy halva, hogy aztán egy újabb Golden Globe-jelölést érdemeljen ki a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar című vígjátékban nyújtott alakításáért. Beeban Kidron mozijában egy transzvesztitát játszott. Több okból is jó szívvel emlékszünk Richard Kelly kult státusznak örvendő Donnie Darkójára, amelyben Swayze egy álszent tévéprédikátort formált meg - kiválóan.
 
A színésznél 2008 márciusában állapították meg a daganatos betegség egy különösen súlyos formáját. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a The Beast (A vadállat) című televíziós krimisorozatot, amelynek egyik főszerepét kapta.