A kánon fogalmának műalkotásokra történő alkalmazása nem a filmelmélet területén kezdődött meg. Mindenekelőtt az irodalom, az írásbeliség volt az, ami magához vonzotta és sajátos igényeihez alakította a kanonizáció fogalomkörét. Annál is érdekesebb, hogyan adaptálhatók az irodalomtudományi, illetve a tágabb művészetelméleti kutatások tapasztalatai a filmművészet produktumaira ? vélik a Metropolis szerkesztői.
Ahogyan a művészeti kánon általában, úgy a filmkánon is számtalan metszetben, számtalan különféle mintán vizsgálható. Ezt a módszertani sokféleséget próbálták érvényesíteni az összeállításban is. Elsőként Szitár Katalin tanulmánya (Mérték és érték) tekinti át tágabb művészetelméleti kontextusban a kánon fogalomtörténetét és jelentésköreit, majd Janet Staiger írása (A filmkánonok politikája) már a film területére fokuszálva vizsgálja a kanonizáció alapvető stratégiáit.
A magyar film kanonizációs kérdéseivel foglalkozó szövegek sorát Varga Balázs tanulmánya nyitja (Benne lenne? Magyar filmtörténeti toplisták és a kanonizáció kérdései), amely két meghatározó hazai filmes toplista (budapesti tizenkettő, új budapesti tizenkettő) összehasonlításával történeti keretek közé helyezi a problémakört.
Ezt különféle korszakelemzések követik. Vajdovich Györgyi az 1931 és 1945 közötti magyar film reprezentációját hazai filmtörténeti monográfiák alapján vizsgálja ("Az egyszerű néző cirkuszi szórakozása" ? Az 1931 és 1945 közötti magyar filmek megjelenítése a magyar filmtörténeti monográfiákban), Czirják Pál három Jancsó-film sajtóvitáját tárgyalva a hatvanas évek kritikai diskurzusába nyújt bepillantást ("Fellazult tételek" ? Jancsó-filmek vitái a hatvanas években), Gelencsér Gábor a hetvenes évek kanonizációs folyamatainak áttekintése kapcsán néhány általánosabban is érvényesíthető szempont kidolgozását nyújtja (A kánon joga ? A magyar filmtörténet kanonizációs szempontjai, különös tekintettel a hetvenes évekre), Kiss Miklós pedig a nyolcvanas évek metszetében fogalmazza meg kánonelméleti kérdéseit (Szubjektív átmenet ? Kanonizációs problémák a nyolcvanas évek "lyukas" filmtörténetében).
Az egyes korszakok felé forduló írások után néhány problémaközpontú elemzés zárja az összeállítást. Szíjártó Imre, a lapszám vendégszerkesztője a közoktatás aspektusából vizsgálja a filmkánonok alakulását, tendenciáit (Nézni kötelező ? A filmkánonok és az iskola), Stőhr Lóránt az angolszász szakirodalom tükrében elemzi a magyar film nemzetközi reprezentációját (Az Óperenciás-tengeren is túl ? A magyar filmkánon az angolszász filmkönyvek tükrében), míg Muszatics Péter ugyanezt fesztiválszerepléseink terén értékeli ki (Kánon és kirakat ? Magyar filmek nemzetközi fesztiválokon).
