Megjelent a Prizma új száma

Film

"A Prizma második, a magyar műfaji filmnek szentelt számával nem a szóösszetétel definiálására teszünk kísérletet. Sokkal inkább a meghatározáshoz elengedhetetlen szakmai és társadalmi párbeszédhez kívánunk hozzájárulni, illetve egy általunk fontosnak tartott műfaji nézőpont érvényesítésével szeretnénk a nálunk marginális helyzetbe került zsánereket, alkotásokat beemelni a magyar filmkánonba" ? olvashatjuk a folyóirat előszavában. 

A Prizma szerkesztőinek meggyőződése, hogy a magyar filmről szóló diskurzusban a műfaji és szerzői kategóriák említésekor felmerülő zavarodottság annak bizonyítéka, hogy a magyar műfaj fejlődése, a rendszerváltás után talán először, határponthoz érkezett. Az utóbbi években határozott törekvés érezhető a honi műfaji film megerősítésére, ráadásul a mai magyar filmszakmában jelen van a fiatal filmkészítők egy generációja, amely nagyrészt zsánerfilmeken szocializálódott, miközben a magyar filmkultúrában és a filmalkotói oktatásban továbbra is igen meghatározó a szerzőiség hagyománya. 

A lap december 21-én megjelent magyar műfaji filmes számában olvashatunk az Ötvös Csöpi-sorozatról (Orosdy Dániel: Olasz recept, magyar ízek ? Az Ötvös Csöpi-sorozat eredete, jellegzetességei és alakulása), az 1977 és 1989 között magyar thrillerről (Tüske Zsuzsanna: A tehetetlenség törvénye), a magyar horrorfilm egy évszázadáról (Vizkeleti Dániel: Kis magyar horrorgráfia), a kortárs magyar krimiről és gengszterfilmről (Megyeri Dániel: (Anti)hős kerestetik), kortárs magyar sci-fi rövidfilmekről (Fazekas Máté: Űrhajó a lavórban) és Vladimir Kobrin filmjeiről (Lichter Péter: Alvajárók bábszínháza). 

Találunk a számban ezenkívül interjút Janisch Attilával (Roboz Gábor: Sorvezető mentén, leleményesen), Divinyi Rékával és Goda Krisztinával (Jakab Veronika és Orosz Anna Ida: Visszahódítani a közönség bizalmát), illetve Herendi Gáborral is (Kovács Kata: Szabályos, személyes). A Kritika rovat szerzői a Mozgóképelemzés és A látszat birodalma című könyveket, a Stroboscopa című képregényt, továbbá a Szobafogság és az Antikrisztus című filmeket bírálják. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Prizma idén május végén indult el azzal a célkitűzéssel, hogy egy olyan mozgóképpel és vizuális kultúrával foglalkozó folyóiratot indítsanak útra, amely a tudományos igényesség mellett fiatalos és újszerű témaválasztásával, a szaktudományos zsargonnál érthetőbb, szélesebb körben is érdeklődésre számot tartó fogalmazásmódjával jelentősen hozzájárul a magyar nyelvű, filmről és mozgóképről folytatott diskurzushoz. A folyóirat honlapja a http://prizmafolyoirat.com/ címen érhető el (itt a nyomtatott változattól független, folyamatosan frissülő anyagokat (is) találunk, például kritikát az Avatar vagy a Poligamy című új filmekről), a Prizmát árusító helyek listáját pedig a http://prizmafolyoirat.com/arusito-helyek/ linken találjuk.