MEGKEZDŐDÖTT A MEDIAWAVE FESZTIVÁL GYŐRÖTT

Film

(MTI) - Olyan sokszínű, rokonszenves Európát kell közösen kialakítanunk, amely leküzdi identitásválságát, bizonytalanságát, és amelyben mindegyik jelenlévő kultúra megtalálja önmaga helyét - mondta Csáky Pál, Szlovákia miniszterelnök-helyettese a nemzetközi fényíró- és zenei fesztivál nyitókonferenciáján pénteken Győrött. A politikus hangsúlyozta: Európának választ kell adni arra a kérdésre, hogy mi az esélye és szerepe a kisebbségeknek és a kevésbé használt nyelveknek az unióban és a globalizálódó világban.

A pénteki megnyitón adták át a Mediawave Alapítvány "Párhuzamos kultúráért" díjait. Kerekes Péter szlovákiai filmrendező, Király Ernő vajdasági zeneszerző, Lajkó Félix vajdasági muzsikus, Marton László Távolodó író, zenekritikus és Sára Ferenc Gyimesben élő néptáncos-koreográfus kapta az alapítványi díjat.

Az egy hétig tartó nemzetközi vizuális művészeti fesztivál versenyprogramjában félszáznál több ország hatvan filmje szerepel. A versenyfilmeket az előzsűri több mint ezer benevezett alkotás közül válogatta ki. Pénteken adták át a felújított Rómer Házat, amely a fesztivál egyik helyszínéül szolgál. Hartyándi Jenő fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta: európai szintű mozi- és kamarakoncert termet alakítottak ki galériás előtérrel, kiállítóhellyel, mozgássérült bejáróval.

A rekonstrukció csaknem harminc millió forintba került, az összeg kétharmad részét a kulturális tárca artmozi felújítási pályázatán nyerte el a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat. Az igazgató kitért arra, hogy a következő napokban a fesztivál közönségének, forgalmazás előtt, levetítik Dyga Zsombor Kész cirkusz című filmjét. Bemutatják továbbá Török Ferenc Csodálatos vadállatok című filmjét, amelynek premierje valószínűleg ősszel lesz a magyar mozikban, a főbb szerepekben Eszenyi Enikővel, Törőcsik Marival, Badár Sándorral. A filmes programokhoz dzsessz- és etnozenei koncertek kapcsolódnak. Egyebek között amerikai, norvég, továbbá ujgur és baskír muzsikusokat hallhat a győri közönség a jubileumi, 15. Mediawave fesztiválon.

Az események központja Győr, de öt ország húsz helyszínén zajlanak ezekben a napokban a nemzetközi fesztivál eseményei - mondta az igazgató.