Meglepetés az amerikai toplistán

Film

 

A johannesburgi születésű, 30 éves direktor, Neill Blomkamp alkotása bemutatásának első hétvégéjén 37 millió dollárt hozott az Egyesült Államok és Kanada mozijaiban. Ezzel visszaverte a G.I. Joe: A kobra árnyéka katonáinak rohamát: az ezt megelőző hétvégén még az első helyen debütált akciófilm ezúttal "csak" 22,5 milliót keresett, ami az ezüst éremhez volt elég.

A váratlan siker magyarázata részben az lehet, hogy a District 9 producere A Gyűrűk Ura-trilógia direktora, Peter Jackson, ezenkívül az alkotók igen intenzív és figyelemfelkeltő kampányt folytattak filmjük érdekében.

A sci-fi ? amit egyébként szeptember 24-én mutatnak be a magyar mozik ? földönkívüliek egy csoportjáról szól, akiket Dél-Afrikában gettóba kényszerítenek. Az alkotást Amerikában buszmegállókban elhelyezett poszterekkel népszerűsítették, melyeken arra szólították fel az embereket, hogy jelentsék, ha földön kívüli, nem emberi életformát észlelnek, illetve a marketingkampány része volt az is, hogy a buszmegállóban található üléseket megkülönböztető jelzéssel látták el, mely szerint azokat csak emberi lények használhatják.

"Mindez valóban felkeltette az emberek érdeklődését, és arra ösztönözte őket, hogy felmenjenek az internetre, és egyéb forrásokból is tájékozódjanak filmünkről" ? nyilaktozta Rory Bruer, a District 9-et forgalmazó Sony stúdió forgalmazási vezetője.

További érdekesség, hogy a jegybevételi toplista harmadik helyére 19,2 millió dolláros eredménnyel szintén egy sci-fi futott be, igaz, hogy az Eric Bana és Rachel McAdams főszereplésével készült The Time Traveler's Wife emellett főként romantikus húrokat penget.