Megnyílt a moszkvai filmfesztivál

Film


Opium.jpg
Ópium

 (MTI) -A hivatalos megnyitóbeszédek és a zsűritagok bemutatása után Emir Kusturica szerb filmrendező Ígérd meg (Promis me this, Zavet) című filmjét vetítették le a Puskin filmszínházban a mintegy kétezer fős vendégsereg előtt. A fesztivált most új csapat szervezte, a folytonosságot csak Nyikita Mihalkov fesztiválelnök képviseli, aki még legalább két évig marad tisztségében.
  A versenyprogramba tizenöt ország húsz filmjét hívták meg, köztük három-három oroszt és amerikait, ez utóbbiak független rendezők kisbüdzsés munkái. Rajtuk kívül olasz, finn, francia, német, dán, görög, török, ukrán, grúz, izraeli, kínai és japán filmek kelnek versenyre az Arany Szent György szobrocskáért az Ópiummal.
  Szász János filmjét a szakmai közönségnek szombat délelőtt, a nagyközönségnek pedig délután mutatják be. Az Ulrich Thomsen és Kirsti Stuboe főszereplésével készült filmért Szász János a legjobb rendező díját, Máthé Tibor pedig a legjobb operatőrnek járó elismerést kapta meg a 38. Magyar Filmszemlén. A Csáth Géza műveiből született film februárban a külföldi filmkritikusok Gene Moskowitz-díját is elnyerte Budapesten.
  A filmfesztivál zsűrijét Fred Schepisi ausztrál filmrendező vezeti, tagjai között van Enyedi Ildikó magyar és Dito Cincadze grúz filmrendező, Othman Karim svéd rendező, forgatókönyvíró, fényképész, Renata Litvinova orosz és Anna Galiena olasz színésznő, valamint egyetlen igazi hírességként Fred Roos amerikai producer (Keresztapa, Apokalipszis most).
  A fesztivál megnyitóját idén a Szállnak a darvak című, a II. világháború eseményeit megjelenítő szovjet filmnek szentelték. Az 1957-ben készült, Mihail Kalatozov rendezte alkotás nyerte el 1958-ban a Cannes-i filmfesztivál fődíját, az Aranypálmát. A két főszereplő, Tatyjana Szamojlova és Alekszej Batalov most a kétszeres cannes-i nagydíjas Kusturicától vehette át az életműdíjat, amelyet "a világ filmművészetéhez való kiemelkedő hozzájárulásért" kaptak meg. (Az Oscar-díjas Szabó István filmrendező 2005-ben kapta meg a moszkvai filmfesztivál életműdíját.)
  A filmfesztivál versenyen kívüli programjaiban Európa, Ázsia és Amerika több tucatnyi országából összesen mintegy 170 filmet mutatnak be. A világ filmművészete című válogatásban tűzik műsorra Esztergályos Károly Férfiakt című, Gálffi László főszereplésével készült munkáját, a vetítésen jelen lesz a rendező is. Hét retrospektív vetítést rendeznek, többek között Robert Altman, Emir Kusturica és Milos Forman műveiből. Külön szekciókkal emlékeznek az olasz filmművészetről, valamint a hollywoodi musicalek aranykorszakáról a múlt század 40-es és 50-es években készült filmjeivel.

 
Korábban: