Megújult a Filmklik

Film

Aki az elmúlt két hétben a filmklik.hu-ra kattintott, láthatta, hogy új dizájn, sőt új funkciók is várják a felhasználókat. Az üzemeltetők igyekeztek úgy átalakítani az oldalt, hogy minél felhasználóbarátabb, áttekinthetőbb, de egyúttal többrétűbb legyen. 

A szerkesztők szerint minden bizonnyal már többen megkezdték az újdonságok feltérképezését, de a Filmklik munkatársai ezúton is szeretnék közölni, hogy amit most látunk, még mindig nem a végleges verzió. A site itt-ott talán még döcög, ám a hibák kiküszöbölésén az üzemeltetők folyamatosan dolgoznak. 

A Filmklik újjászületését pedig rögtön kedvezményekkel ünnepelhetjük. Sőt az eddig megszokottaktól eltérően az akciós polcon nemcsak már eddig is a kínálatban szereplő, hanem vadonatúj feltöltések is helyet kaptak. Ilyen például a T4XI, a Káosz, a Monsieur Ibrahim és a Korán virágai, illetve az Eros című alkotás. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a megújulás mellett más egyébnek is örülhettek a napokban a hazai video-on-demand portál üzemeltetői: a Filmklik a február 3-án zárult 40. Magyar Filmszemle nyolc napja alatt számos, a versenyben, illetve a bemutató szekcióban szereplő alkotást tett hozzáférhetővé online, ingyenesen. Ezen idő alatt pedig az oldal a közel ötven filmre több mint 3 ezer "virtuális jegyet"adott ki.