Nem várt érdeklődés övezte a T-Mobile és a Ludwig Múzeum Anton Corbijnnal és az EMI-jal közös videóklip-pályázatát: április 29-től június 14-ig több mint száz videó érkezett a pályázat honlapjára, amelyre közel 18 ezren voltak kíváncsiak. A pályázóknak a Depeche Mode Enjoy The Silence című dalához kellett videóklipet készíteniük, hiszen az említett zenekar szorosan kapcsolódik Anton Corbijn fotóművész munkásságához, aki többek közt az említett dal eredeti videóját is készítette.
A Ludwig Múzeumban megrendezett díjátadón Bencsik Barnabás, a múzeum igazgatója elmondta: az Enjoy The Silence generációk sorának okozott olyan élményt, amely a vizuális kultúrához és a zenéhez való viszonyukat egy életre megváltoztatta, ez a pályázat pedig jó lehetőség volt arra, hogy az ilyen módon felszabadult kreatív energiáknak teret engedjenek. Az igazgató szerint a pályázat sikere is bizonyítja, hogy a videó, a mozgókép egy olyan nyelv, amelyet magától értetődő természetességgel beszélnek a fiatal generációk. A zsűri által legjobban ítélt tíz alkotás július 5-ig az Anton Corbijn-kiállításon, illetve a Music Television Top 10 at 10 című műsorában is látható lesz.
Az első három díjazott alkotásai kétségtelenül magukon hordozzák a Depeche Mode-klipek összetéveszthetetlen formanyelvének nyomait, amit a profik is nyugodt szívvel megirigyelhetnének. A harmadik díjat Galler András felkavaró és gyönyörűen fényképezett klipje kapta, amelyben egy idősödő rocker végső útját kísérhetjük végig, míg a második legjobbnak Sánta Balázs videója bizonyult, aki stop-motion technikával varázsolt édeskeserű tündérmesét Dave Gahan mély orgánuma alá. Az alkotó elmondta: nem annyira a Depeche Mode, sokkal inkább az Anton Corbijn-kiállítás kapcsán élt a lehetőséggel. Bár folytatott filmes jellegű tanulmányokat, ezzel a technikával most készített először filmet. Az egy éjszaka alatt forgatott mű igen kalandos körülmények között jutott el az őt megillető helyre: Balázs ugyanis a leadási határidő lezárulta előtt húsz perccel töltötte fel a honlapra.
Az első díjat Nagy Péter klipje érdemelte ki, aki Dave Gahan- és U2 rajongóként valami olyat szeretett volna létrehozni, ami méltó Corbijn, a Depeche Mode és dal szelleméhez. Azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a felvétel minden képkockája önálló, teljes értékű fotóként is megállja a helyét, akárcsak a Black Wonderful Life című dalának videóklipje esetében. A dolog érdekessége, hogy az alkotó egy kis kompakt fényképezőgéppel vette fel a képeket, amelyek így tökéletes módon idézik meg a hamisítatlan Depeche Mode-hangulatot.
A zsűri tagjai Liptay Gabriella, a T-Mobile kommunikációs ágazatvezetője, György Péter, az EMI Magyarország ügyvezető igazgatója, Pohárnok Gergely operatőr, Tompa Balázs, a Kirowski kreatív igazgatója, Dobos Tamás operatőr, Dömötör Tamás rendező, Fabricius Gábor, a Republic of Art kreatív igazgatója és Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum igazgatója voltak.