Megvannak a Pécsi Mozgókép Fesztivál díjazottjai

Film

A dokumentum-, az ismeretterjesztő, az animációs és a kísérleti filmeknek bemutatkozási lehetőséget kínáló rendezvényen 84 alkotást tekinthetett meg a közönség.

A filmeket egy hattagú zsűri díjazta, amelynek tagjai között volt Donáth László országgyűlési képviselő, a Kulturális és Média Bizottság és a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriumának tagja (zsűrielnök), Báron György, a Magyar Filmkritikusok Szövetségének elnöke, Bencze Gyula, a Magyar Mozgókép Közalapítvány Tudományos-Ismeretterjesztő Szakkollégiumának elnöke, Feledy Balázs művészeti író, Kabdebó György filmrendező, a FilmJUS elnöke és Veress József filmesztéta, a Hevesy Iván Filmalapítvány elnöke.

A Pécsett megrendezett Mozgókép Fesztivál a több évtizeden át sikeres, majd néhány évig szünetelő rövidfilmfesztivál megújulása. A fesztivál célja, hogy megismertesse a széles nagyközönséggel a hazai rövidfilmtermést, és hogy publicitást adjon a sokak által kedvelt, ám méltatlanul háttérbe szorult alkotásoknak és alkotóknak.

A fesztivál díjazottjai:

Elismerő oklevél:

Sáfrány József: Fejezetek a magyar vasutak történetéből

Szatmári Ilona, Tényi István, Mertz Lóránd: Találkozás a kertben

Méry Zsuzsa: Würth Ferenc és Fischer Antal

Dékány István: Képíró - Aba Novák

Bodrossy János (operatőr): Homo faber: Kaskötő és kosárfonó

Szepesi Gábor (operatőr): Halászó ember

A Duna TV díja:

A szabadkai alkotó csoportnak: Hangvarázsló, Tolja a szél a szekeret, Szecessziós Szabadka

Kategória díjak:

Dokumentumfilm kategória:

Gyarmathy Lívia: Táncrend

Szalai Péter: Csúnya betegség

Tudományos ismeretterjesztő kategória:

Kocsis Tibor: Ökológiai időzített bombák és Madarat tolláról...

Animációs kategória:

Ulrich Gábor: Idegen test és Hommage

Kísérleti film kategória:

Deák Péter: Kontraszt

Operatőri díj:

Sáfrány József: Illancs és Fejezetek a magyar vasutak történetéből

A FilmJUS nagydíja:

Macskássy Kati: Sosem volt cigányország