Minden eddiginél több film pályázik Oscar-díjra

Film

(MTI/AFP) - Harminckét év óta először fordul elő, hogy háromszáznál több film pályázik erre a címre - közölte szerdán a Filmművészetek és Tudományok Akadémiája Los Angelesben. A mindössze öt hivatalos jelöltet január 31-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak átadására pedig március 5-én kerül sor Hollywoodban.

Azt, hogy az előző évhez képest 16,5 százalékkal megnőtt az erre a jelölésre pályáztatott alkotások száma, a rendezők annak tudják be, hogy 2005-ben lényegesen több dokumentumfilmet vetítettek a mozikban, mint az előző esztendőben (a 2004 évi tizenöttel szemben harmincötöt).