Minden idők száz legjobb filmje a Time magazin szerint

Film

A napokban jelent meg a Time magazin internetes portálján Richard Schickel és Richard Corliss szubjektív válogatása minden idők száz legjobb alkotásáról. A deklaráltan szubjektív összeállításból a fentieken kívül többek közt olyan, szinte minden listán szereplő favoritok hiányoznak, mint Victor Fleming monumentális rendezése, az Elfújta a szél, vagy Judy Garlandot a sztárvilágba repítő, Óz a csodák csodája.

A készítők szándékoltan nem sorrendet szerettek volna felállítani a filmek között, pusztán saját ízlésüket tükröző listát kívántak összeállítani. "Hasonlóan ahhoz, ahogy kiválasztjuk azokat a filmeket, amiket meg akarunk nézni, úgy lényegében minden lista is szubjektív. Imádsz dolgokat, de nem tudod teljesen megmagyarázni, hogy miért" - osztotta meg gondolatait Richard Schickel, aki legalább akkora név a kritikusok között, mint az amerikai Roger Ebert. A válogatásról nyilatkozva hozzátette, hogy nem hiszi, hogy bárki is azt mondaná, hogy az általuk készített listának kéne irányadónak lennie, hiszen ugyan úgy, ahogy az élet változik, úgy alakulnak a dolgok is.

A Time magazin internetes oldalán több szempontból (cím, főszereplő és megjelenés dátuma) is rá lehet keresni a beválogatott alkotásokra. Általánosságban elmondható, hogy 1920-tól kezdve mindegyik évtized egy-egy többé-kevésbé meghatározó produkciója felkerült a top 100-ba. A legrégebbi alkotás Buster Keaton 1924-es Sherlock, Jr. című mozija, míg a múlt évtizedet többek közt Tarantino Ponyvaregénye, Coen-ék Halál keresztútján című gengszter drámája, Jean-Claude Lauzon Léoloja, Steven Spielberg Schindler listája, valamint Clint Eastwood Nincs bocsánatPedro Almodóvar Beszélj hozzá című filmjét, Peter Jackson Gyűrűk Ura trilógiáját, Mohsen Makhmalbaf 2001-es Kandaharját, Fernando Meirelles és Kátia Lund Rio de Janeiro nyomornegyedének lakóiról szóló sodró lendületű filmjét, az Isten városát, illetve a Pixar stúdió és a Disney összefogásából készült animációsmozit, a Némó nyomában találták a legjobbnak a kritikusok.

A top 100 kb. fele-fele arányban tartalmaz amerikai és nem-amerikai alkotásokat. "Ha csak kortárs és amerikai filmeket néznénk meg, akkor megfosztanánk magunkat számtalan csodálatos alkotástól" - nyilatkozta bölcsen Schickel. A legtöbbször, szám szerint háromszor Martin Scorsese neve szerepel a listán.

A százas lista mellett a kritikusok nem voltak restek megosztani kedvenc jeleneteiket, filmzenéiket az olvasókkal. Sőt, még egy "meglepetés kategóriával" is szolgálnak azok számára, akik meglátogatják az újság honlapját.