Mindent tudsz a vámpírokról és a cuppanós csókokról?

Film

A Mozinet Magazinban 2006 szeptemberében a középiskolákat megcélozva új rovatot indítottak Zsánerben címmel. Ez műfajtörténeti és elméleti írásokat tartalmaz, amelyeket könnyen fel lehet használni a középiskolákban bevezetett és a gimnáziumokban kötelező jelleggel oktatott mozgóképkultúra- és médiaismeret tárgy tanításában.

 
A rovat ötletével gyakorlatilag az összes magyarországi középiskolát megkeresték, több mint 1400 intézményt - 554 iskola regisztrált is a programba, amelynek keretében a filmtanárok vállalták, hogy eljuttatják a diákokhoz a magazint, és anyagait használják az órákon. A felmérések szerint így összesen mintegy 54-56 ezer diák kapja meg közvetlenül vagy közvetve a Mozinetet. 
 
A diákok érdeklődését a tematikához kapcsolódó játékos vetélkedővel fokozták, amely a 2006/2007-es tanévben nagy sikerrel zajlott le. Több tucat csapat minden hónapban kiemelkedő eredményt ért el, és kiélezett verseny alakult ki a versenyzők között - a legjobban szereplő öt csapat számára döntőt szerveztek az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen.
 
Az iskolák érdeklődését és a döntő sikerét látva a rovatot 2007 szeptemberében is folytatták, újabb versenyt hirdetve. A 2007/2008-as tanévben újabb nyolc népszerű (al)műfajt dolgoztak fel, a katasztrófafilm, a musical, a vámpírfilm, a történelmi film, a neo-noir, a gengszterfilm, a robotos science-fiction és a romantikus vígjáték történetét és jellemzőit mutatták be. Az idei döntőre május 30-án 15 órától kerül sor, a helyszín ezúttal is az Uránia kávézója. 
 
A döntőt most is prominens zsűri bevonásával bonyolítják le. Az ítészek elnöke Báron György (filmkritikus, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára), tagjai Bakos Edit (a Nemzeti Filmszínház igazgatója), Hartai László (a mozgóképkultúra- és médiaismeret tantárgy elindítója, a hivatalos tankönyv szerzője), Kozma Károly (filmforgalmazási szakember), Tóth Erzsébet (a Magyar Mozgókép Közalapítvány főtitkára) és Varró Attila (filmkritikus, az ELTE filmszakának tanára). Az esemény fővédnökségét az Oktatási és Kulturális Minisztérium vállalta. 
 
A vetélkedőn résztvevő öt csapat:
Karácsonyi János Katolikus Gimnázium (Gyula)
Eötvös József Középiskola (Heves)
ELTE Trefort Ágost Gimnázium (Budapest)
Városmajori Gimnázium (Budapest)
Balassi Bálint Gimnázium (Budapest) 
 
A rovat 2008 szeptemberében folytatódik, megújuló koncepcióval: az eddigi elemzésekre alapozva kortárs rendezők életművét, filmjeit mutatják be, a szerzőiség és a műfajiság szempontjai alapján; továbbra is segítve a középiskolai mozgóképkultúra- és médiaismeret-oktatást.