Fél hatkor lett vége Az utolsó skót királynak a nagyteremben, s amikor az utolsó néző is kiballagott az utcára, a jegyszedő hölgyek elővették a vörös szőnyeget, s végig fektették az utcai bejárattól a moziterem ajtajáig. Bent már koradélután felvirágozták a színpadot, a vendégeknek szánt sós sütemények is megérkeztek a kávézóba, semmi tennivaló nem akadt már. Az irodában ott ült Petróczy Sándor is, a mozi egykori vezetője. Ma már nyugdíjas, de nem hiányzik egyetlen itthoni premierről, egyetlen országos filmszemléről sem. Többször láttam már, hogy rendezők, producerek, ha jönnek, átölelik, és mintha ők vennék megtiszteltetésnek, hogy ismerhetik. Még apróbb filmszerepet is kapott régebben, és még mindig ő a Mozisok Országos Szövetségének az elnöke.
"Szegeden mindig is volt hagyománya a filmbemutatóknak - mondja Petróczy. A 60-as, 70-es években az egész országban nagyon jól működtek a filmklubok és az art kinók, az egyetemisták körében egyszerre több is. Szegeden a bölcsészkar Ady téri épületében az Auditorium Maximumban indult az első 1965-ben, aztán amikor az túl nagy lett, átköltözött a Dugonics téri egyetemi klubba. De voltak éjszakai vetítések a valamikori Vörös Csillag moziban is, és gyakran itt voltak a rendezők is.
"Csongrád megyében 27 filmklub működött olyan kis helyeken is, ahol ma már mozi sincs - teszi hozzá Szabó Éva, a mozi művészeti vezetője.
"Rengeteg filmes rendezvény volt annak idején -folytatja Petróczy Sándor - munkás filmnapok, falusi filmnapok, magyar filmhetek, szovjet filmek fesztiválja... és mindegyiken tömeg volt. Az Audmaxban egymást taposták a hallgatók, a lépcsőkön, az ablakmélyedésekben is ültek. A 70-es évek vége felé fogyni kezdtek a nézők, de gyorsabban fogytak, mint ahogy csökkent a filmek művészi színvonala."
Közös megegyezéssel nem megyünk bele a magyar film látogatottságának időrendi és számszaki történetébe. Inkább maradunk a mánál, annál is inkább, mert közben kezdenek érkezni a tévés stábok. Meg egy segélykérő telefon a Pestről érkező alkotóktól, akik véletlenül tovább hajtottak, és már javában Szerbia felé tartanak
Amíg Sándor távnavigálja őket, Szabó Évát kérdezem az utóbbi évek gyakorlatáról. Egyértelművé válik, hogy Sándor személyes kapcsolatai nagyon sokat jelentenek. "Azért, mert szép vagyok és vonzó" - böki közbe némi öniróniával a mozi doyenje.
Kovács András rendező egyszer a társaságában biztatta egyik kollégáját, hogy nyugodtan lemehet Szegedre, mert jól fog sikerülni a bemutató. Herendi Gábor pedig előző tapasztalatai alapján kikötötte, hogy a Lora filmbemutatója Szegeden kell, hogy legyen. Elterjedt, hogy itt sikeresek a díszbemutatók. Mára szinte fordult a kocka, sok esetben a filmesek jelentkeznek, hogy jönnének. Hogy a sikernek mik az összetevői? "A hagyomány, a jó szervezés, a média érdeklődése és a jó közönség: néha nagyobb a taps, mint amennyit a film megérdemel." - sorolja Szabó Éva. A személyzetnek nem teher, sőt élvezi, a falon gyűlnek a filmesekkel közös fényképek.
Befutnak a vendégek, gyors üdvözlés, majd szétrajzanak a kamerák elé, ahol vetésforgóban megy az interjúzás. Két kolléga után lestoppolom Bokor Attilát, az 56 csepp vér rendezőjét. Amerikában tanult rendezést és produceri tevékenységet, kíváncsi vagyok, ő miben látja a díszbemutató fontosságát. Az amerikai szemlélet ismertetésével kezdi, ami az üzlet-termék-piac szent hármasával foglalható össze röviden. "A díszbemutató alapvetően arról szól - mondja - hogy a kollégák, szakemberek és támogatók jelen legyenek, és az alkotói gárda érdeklődést keltsen." Nem mondom meg neki, hogy ezen a nézőtéren az általa említett három kategóriából vannak a legkevesebben.
A rendezőt átengedve egy újabb stábnak, két fiatal énekes szereplővel próbálkozom, vajon meghatja-e őket az érdeklődés, a filmet ők is most fogják először végleges változatában látni, ráadásul ünnepélyes keretek között - de nem járok sok sikerrel, mintha nem értenék a kérdést. Egyikőjük azt mondja, ez nem újdonság, már hozzászokott.
Mindenki gyorsan dolgozik, röpke tizenöt perces csúszással kezdés. Az alkotók közül néhányan elmentek a városi tévé élő adásába, ketten beülnek az utolsó sorba. A színpadon a köszöntés után meggyújtanak egy fehér gyertyát Kaszás Attila emlékére, aki Lőrinc barátot alakítja a filmben. A közönség egy perces néma felállással tiszteleg, a vásznon a művész kinagyított portréja látható. Majd elkezdődik a film.
