Misi Mókustól Mirr-Murrig

Film


misimokus.jpg
Misi Mókus kalandjai

(MTI) - Foky Ottó 1927-ben született Sárhidán. Gyermekkorában sokat költözött a család, a falusi és nagyvárosi élmények váltották egymást. 1949-ben végezte el a tanítóképzőt, két évig pedagógusként dolgozott. Tanítóként is a rajz volt az eszköze, képregényekkel illusztrálta a diákok számára a tananyagot. Az oktatói képregényekkel kopogtatott az Iparművészeti Főiskola kapuján, sikerrel. 1956-ban végzett díszlet- és bábtervezői szakon, majd a Pannónia Stúdióban Imre István filmjeihez tervezett bábokat. Közös munkájuk emelte nemzetközi rangra a magyar animációs filmkészítést, ennek az együttműködésnek a legemlékezetesebb gyümölcse a St. Gallen-i kaland.
  1961-ben részt vett a prágai, belgrádi, és a stockholmi magyar iparművészeti kiállításon, 1963-ban a Fényes Adolf Teremben önálló kiállítással szerepelt. Mivel a Pannónia termeit kinőtték, a Gyarmat utcában egy kis házban szervezett műtermet, 1962-től gyakorlatilag a Bábfilmstúdió alapítója és vezetője volt. A stúdiót mindenestül ő teremtette, a berendezések, az eszközök az ő elképzelései szerint készültek. Foky nyugdíjba meneteléig reggeltől estig itt készültek a csodák, Csukás István Mirr-Murrjának bábos macskafigurája, a legkisebb ugrifüles, Misi Mókus és Bumba majom. Az ő rajzasztalán született meg az első tv-maci figurája is, aki 1964. október 23-án mutatkozott be a képernyőn. A kedves mackó alvóbabájával, Paprikajancsival jónéhány nemzedék kedvence volt, s mindenki örömére tért vissza a televíziós nosztalgiahullámban a képernyőre. 1962-ben Foky Ottó rendezőként is megjelent a Siker című filmmel, egyik legsikerültebb alkotása, a szatirikus Így lövünk mi, 1966-ban készült. 


legkisebbugrifules.jpg
A legkisebb ugrifüles

  Foky stílusának elmaradhatatlan eleme a humor és a gúny. Színes képzelőerő, bravúros technika, tömörség jellemzi műveit. A tárgyanimáció műfajának egyik megteremtője több mint száz tévés esti mesét, gyermekfilm sorozatot és reklámfilmet készített. Jelenleg grafikával, tervezéssel, animációs gyermekfilmek készítésével foglalkozik. Feleségével, Foky Emmivel a 90-es években sok gyermekkönyvet illusztrált. Hengerekből, kúpokból, alma- és körteformákból álló figuráinak jellemzője a kedves humor. 1987 óta nyugdíjban van, ugyanebben az évben a Vigadó Galériában volt gyűjteményes kiállítása. Foky Ottó 1964-ben Munkácsy Mihály-díjat, 1970-ben Balázs Béla-díjat kapott. 1977-ben Érdemes művész, 1982-ben Kiváló művész lett. Művészetét 25 nemzetközi díjjal ismerték el.