MOME MOZGÓ 2010

Film

A programot kiállítás kíséri, mely a diplomafilmek plakátjait és a filmek fejlesztése során készült látványterveket tárja a közönség elé. A MOME MOZGÓ keretében az egyik legizgalmasabb hazai animációs alkotóműhely mutatja be alkotásait, mielőtt a filmek megkezdenék nemzetközi pályafutásukat ? ennek során fesztiválok és szakmai bemutatók közönsége láthatja majd azokat Európa-szerte. 

Az idén 130 éves fennállását ünneplő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs filmjei számos fesztiválon arattak sikereket az elmúlt években is, és az Örökmozgóban először találkozhat a közönség a legfrissebb alkotásokkal. Az első rész a 2008/2009-es tanév vizsgafilmjeiből ad ízelítőt. Az időszak kiemelt témája volt a karakterek megformálása, az interakció megjelenítése a figurák között. 

A második rész a diplomafilmek bemutatója. Az alkotók: Fekti Balázs, Kádár Róbert, Kiss Virág, Korai Zsolt, Szabó Dorottya, Szabó Henrietta és Tari Zsófia. A vetítéshez kapcsolódó kiállítás pedig október 6. és 24. között látogatható az Örökmozgó Galériájában.