Moore-tól retteg a gyógyszeripar

Film

A társaságok attól félnek, hogy mialatt Moore a Sickót forgatja, megkísérel majd rejtettkamerás felvételeket is készíteni, ahogy azt korábbi munkáiban is tette.

"Online újságunkban megírtuk, hogy Michael Moore újra egy dokumentumfilmen dolgozik - így ha alkalmazottaink látnak egy ápolatlan fickót baseball sapkában, tudni fogják, kivel állnak szemben." - nyilatkozta az egyik gyógyszercég, a Pfizer Global szóvivője.

Más társaságok (mint például Glaxosmithkline és az Astrazeneca) szintén arra utasították alkalmazottaikat, hogy ne válaszoljanak a rendező kérdéseire, hanem irányítsák tovább azokat a cég kommunikációs osztályára.

"Moore korábbi filmjei is nagyon negatívak voltak, szóval feltételezzük, hogy Sicko című új filmjében sem fog kiegyensúlyozottan és elfogulatlanul közelíteni a témához. Filmjei inkább dokudrámák, mint valódi dokumentumfilmek" - véli az Astrazeneca kommunikációs igazgatója.

A filmes közben mindezek ellenére úgy érzi: munkája (melyet 2006-ban terveznek bemutatni) találkozik majd az amerikai közönség együttes érzéseivel.

(wenn)