A Motel 2 Szlovákiában is forog?

Film

Mint arról márciusban beszámoltunk Eli Roth néhol kissé erőteljesre (általában azonban gyengécskére) sikeredett sokkparádéja kiverte a biztosítékot a történet helyszínéül szolgáló Szlovákiában. Egészen a legfelsőbb szintről panaszkodtak és szólították fel bocsánatkérésre a rendezőt, mondván, hogy alkotása jó mélyen belegázol a szlovákok becsületébe, és valami olyasmit ábrázol, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Roth persze azonnal reagált a vádakra és ártatlan bárányként elmondta, hogy teljesen mindegy, hogy hol játszódik a film, ő csak a tudatlan amerikaiakban akarta tudatosítani (ha eddig még nem rögződött volna elég alaposan), hogy a világban ember embernek farkasa törvények uralkodnak.

Úgy látszik azonban, hogy a fiatal rendező nem igazán szeppent meg a különböző parlamenti bizottságok és miniszterek panaszaitól, a Production Weekly legalábbis úgy tudja, hogy Roth esetleg csehországi és római helyszínek mellett Szlovákiában is szívesen felvenne pár jelenetet. A forgatás egyébként már szeptemberben elkezdődik Prágában, Cesky Krumlov-ban és Karlovy Vary-ban.

A történetről egyelőre annyi tudható, hogy három nőszemélyre fókuszál majd. Roth a történet fonalát ott kívánja felvenni, ahol a Motel első részlét befejezte, azaz mintha csak egy rövidke vágás lenne a két mozi közt, és azt éreznénk, hogy egy megszakítatlan három órás filmet látunk. Ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta a Stephen King Cell-jében is érdekelt provokáló rendező: "Míg a történet első része lényegében nem más, mint utazás a pokolba, ami szórakozásként indul, addig a Motel 2. már a kezdet kezdeténél a rettegésre épít, ami a történet előrehaladtával csak egyre fokozódik."

A film tervezett bemutatója Amerikában: 2007. január 7.