E-mozi premier a jövő héten

Film

Szeptember 11-én kerül a mozikba a Delta című film s ezzel egyúttal az úgynevezett e-mozi is debütál Magyarországon. Mundruczó Kornél alkotását az új rendszernek köszönhetően Budapesten kívül egyszerre 16 városban is műsorra tűzhetik a jövő héten.

Delta

A technikától elsősorban az art hálózat fellendülését várják, mint ahogy ez bekövetkezett a legtöbb, a rendszert bevezető nyugat-európai országban is. Az e-mozi nagy előnye a hagyományos vetítési metódussal szemben, hogy a vidéki városoknak sem kell ezentúl hetekig vagy hónapokig várniuk arra, amíg eljutnak hozzájuk a 35 mm-es kópiák, amelyeknek gyártása köztudottan nagyon drága. 

A minőséget illetően természetesen nem lesz színvonalcsökkenés, a Magyarországon alkalmazott digitális mozirendszer 1-1,3 K, azaz 1280x780 pixel felbontásban sugároz majd. 

A Delta az idei Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a nemzetközi zsűri FIPRESCI-díját, a Magyar Filmszemlén a fődíjon, az Arany Orsón kívül a legjobb filmzene és a külföldi kritikusok díját is, jelenleg Torontóban szerepel, és ott találjuk az Európai Filmdíjakra esélyes nevezések között is.