Mozifanatikusok éjszakája

Film

Április 18-án délután hat órától másnap reggel hat óráig a három Palace mozi, a Westend, a Mammut és a Lurdy Ház teljes mozgóképes kínálata válik elérhetővé azok számára, "akik szeretnek a filmek világában ragadni" kecsegtetnek a szervezők közleményükben. 

A Palace Cinemas egy teljes este erejéig korlátlan filmnézési lehetőséget kínál mindössze 1.990 forintért. Ezért az összegért bármelyik terembe beülhetünk és annyi filmet nézhetünk meg, amennyit csak akarunk. Az alkotásokat a szervezők tematikus blokkokban vetítik: lesz kultfilm, romantikus alkotás, vígjáték, mese és sci-fi, a három nagyobb blokk pedig az esemény honlapja szerint a thriller, a romantikus és a fantasy. 

Az ismertető szerint a műsorra tűzött 52 produkció az elmúlt két év repertoárjából áll össze. A látogatók premier előtti vetítésen nézhetik meg például a Börtönvonat Yumába című nagyszerű western filmet, de a friss bemutatók közül (Kis Vuk, A szem, Az utca királyai, Bolondok aranya, Bakkermann, Elah völgyében, Eszter hagyatéka stb.) is válogathatunk. 

A legújabb filmek mellett pedig akár régi kedvenceiket is újranézhetjük, hiszen a három moziban ismét előkerül A Simpson család - A film, a Crank, a Faterok motoron és az Üvegtigris 1. és 2. Ezenkívül az I.e. 10 000 és a Legenda vagyok című látványos darabok digitális verzióban tekinthetők meg. 

A programban szereplő filmek teljes listája a www.redbullmozifanatikusok.hu oldalon tekinthető meg. Jegyek már most kaphatók a Palace mozik pénztáraiban.