A filmkínálat igen változatos: brit, amerikai, magyar, svéd műveket egyaránt láthatunk, ahogy lesz animációs film, vígjáték, romantikus dráma, középkori krimi és kultikus darab is. Látható lesz például A királynő Stephen Frearstől, a Macskafogó, a Pofa be!, A rózsa neve, a Picasso kalandjai és egy igazi klasszikus is: a Római vakáció.
A belépés a vetítésekre díjtalan. Júniusban folytatódik ezenkívül a művelődési ház csörszFILMKLUB nevű sorozata is, ahol 2008 októberétől a kortárs magyar filmművészeté a főszerep ? azzal a céllal, hogy a filmek mellett egyfajta fórumként, alkotó-befogadó párbeszédnek is helyet és teret biztosítsanak. A vetítések után tehát alkalmunk nyílik az alkotókkal zajló beszélgetésre, közönségtalákozóra is.
Ezen ars poeticával tehát június 10-én, szerdán 18.30-tól két dokumentumfilmet vetítenek: Kocsis Tibor Új Eldorádóját, majd Ragályi Elemértől A tévedés jogát. Utóbbi mű egyébként a rendező-operatőr játékfilmjéhez, a Nincs kegyelemhez kapcsolódik. A belépőjegy az eseményre 350, diákoknak 200 forint. Nyugdíjasoknak pedig ingyenes a részvétel.
június 3., 21.00: A királynő (r.: Stephen Frears, 2007)
június 10., 21.00: Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember (r.: Oliver Parker, 2002)
június 17., 21.00: Macskafogó (r.: Ternovszky Béla, 1986)
június 24., 21.00: A Karib-tenger kalózai - A Fekete Gyöngy átka (r.: Gore Verbinski, 2003)
július 1., 21.00: Pofa be! (r.: Francis Veber, 2003)
július 8., 21.00: Kapj el, ha tudsz (r.: Steven Spielberg, 2002)
július 15., 21.00: Sommersby (r.: Jon Amiel, 1993)
július 22., 21.00: A rózsa neve (r.: Jean-Jacques Annaud, 1986)
július 29., 21.00: Én, Pán Péter (r.: Marc Forster, 2004)
augusztus 5., 21.00: Picasso kalandjai (r.: Tage Danielsson, 1978)
augusztus 12., 21.00: Római vakáció (r.: William Wyler, 1953)
augusztus 19., 21.00: Minden végzet nehéz (r.: Nancy Meyers, 2003)
augusztus 26., 21.00: Szerelemben, háborúban (r.: Richard Attenborough, 1996)
Mozikert a Csörsz utcában - XII. Kerületi Művelődési Ház, jún. 3. - aug. 26.