My Blueberry Nights ? A távolság íze

De kinek kell történet, ha a bociszemű Norah Jones, a femme fatale Rachel Weisz, a bájos szélhámos Natalie Portman és a mindig elbűvölően laza Jude Law virít a vásznon? Mert a bánatosan elszívott cigaretták és karcsú női bokák neonfényes mestere, Wong Kar-Wai első angol nyelvű munkájában a szépséget, a szomorúságot és a kettő közt megtett utat énekli meg. Vagyis ugyanazt teszi, amit odahaza, csak a távol-keleti egzotikumot felváltja az amerikai road movie-k régóta ismerős és sokszor klisékkel benépesített világa. Hőse az összetört szívű, gyönyörű lány, aki bánatában maga mögött hagyja New Yorkot, ám előtte még jól összebarátkozik egy szintén spleenes, és dettó gyönyörű csapossal, akinek aztán a távolból ír képeslapokat, tudatva vele, merre jár és kikkel találkozik.

A hosszú úton pedig végre mások bánatával is megismerkedhet, és így találkozik egy furcsa rendőrrel és annak szépséges, ám csapodár feleségével, illetve a pókerasztal gyönyörű ördögével. Wong Kar-Wai valamit igazán jól tud. Melankóliát és szép embereket ábrázolni, és az útszéli büfék, olcsó motelek gyökértelen - de nem hajléktalan, ne adj isten világtalan! - lakói talán mindenütt egyformák a világon. Aki a szerelem és az idő múlását örök személyes problémaként éli meg, az imádni fogja ezt a keserédes mesét, mások esetleg reklamálnak majd a cselekmény hiánya miatt.