Nagy András lett az év operatőre

Film

A Magyar Operatőrök Szövetsége (H.S.C) harmadik alkalommal rendezte meg az Aranyszem Operatőri Fesztivált, melynek ezúttal is az Uránia Nemzeti Filmszínház adott otthont. A 2006. november 15. és 18. közötti fesztiválra H.S.C. tag operatőrök és mindenki más is nevezhetett, aki operatőri alkotását arra érdemesnek tekintette.

A nevezők több mint egy tucat műfajban mérhették össze művüket, az ismert műfajok mellett - játékfilm, dokumentumfilm - olyan kategóriákban is, mint a zenés klip, reklámfilm, hírmagazin, szórakoztatató magazin, dramatizált dokumentumfilm, kísérleti film, közművelődési sorozat.

Több mint negyven operatőr ötvenöt filmje szerepelt a háromnapos versenyprogramban, a legjobbnak járó 'Év operatőre'- díjat idén először Illés György emlékének szentelte a Magyar Operatőrök Társasága.

Nagy András eddigi és Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjében nyújtott teljesítményéért érdemelte ki a szobrocskát, míg a játékfilmek között Lajos Tamás Emelet című munkája kapta az első díjat. Kisjátékfilmben Erdély Mátyás Türelem, koprodukció, nemzetközi filmek kategóriában Pohárnok Gergely a Taxidermia című alkotása érdemelte ki az elsőséget.

A 2006 Aranyszem Fesztivál díjazottjai

Hírmagazin kategória:

Csendes Csaba: Diplomás roma lány

Közművelődési sorozat:

Csincsi Zoltán: Leonardo

TVssorozat:

Dala István: Szerelmes földrajz

Zenés klip:

Garas Dániel: Belga: szerelem

Zenés filmek:

László Zsolt: Magyar Telekom Szimfonikus zenekar

Természetfilm:

Tóth Zsolt Marcell: Budapesti vadon

Reklámfilm:

Marosi Gábor: UNIQUA

Kísérleti filmek:

Novák Erik: Herminamező

TV-film:

Ragályi Márton: Fekete Fehér

Dokumentumfilm:

Bálint Artúr: Ikrek

Dramatizált dokumentum:

Dobóczi Balázs: Symbiosis

Kisjátékfilm:

Erdély Mátyás: Türelem

SZFE PANAVISION Díj:

Dobos Tamás: Együtt

Nagyjátékfilm:

Pohárnok Gergely: Taxidermia

Az Év Operatőre, Illés György-díj:

Nagy András