Delta |
(MTI) - "Azok a kivételezett helyzetben lévők, akik járnak fesztiválokra, már néhány éve jól tudják, hogy Mundruczó Kornél jelentős filmrendező. Harmadik játékfilmje, a Delta sokak számára a legutóbbi cannes-i filmfesztivál revelációja volt, ahol az alkotást a hivatalos versenyprogramban mutatták be és elnyerte a kritikusok díját. A tájak és a testek kirobbanó költészete nála elválaszthatatlan az emberi érzések mély igazságától. A transzgresszió és a másság rendezője, amit minden eddigi filmjében ugyanaz a színésznő, Tóth Orsi testesít meg. Olyan világ, amelyet mindenképpen meg kell ismerni" - ezzel a bevezetővel ajánlja olvasói figyelmébe Mundruczó filmjét a Positif című filmes szaklap.
A hivatalos bemutatót megelőzően a Positif a "mozi templomának" számító párizsi Forum des Images-ban külön vetítést is szervezett olvasóinak Mundruczó Kornél részvételével. A vetítés utáni csaknem egyórás beszélgetésen több százan vettek részt, sokan személyesen gratuláltak a rendezőnek.
A Le Monde szerint "a fiatal új magyar generáció tehetséges rendezője", aki filmről filmre ügyesen vált stílust, ezúttal a fenséges természet világába helyezte történetét, a Duna-deltába, ahol az állatias vadság az emberek részéről fenyeget. A mértékadó párizsi lap szerint bár a rousseau-i környezetben a testvérek ellenállhatatlanul vonzzák egymást, mégsem a vérfertőzés a film témája, amit épphogy csak sugall a rendező. Mundruczó víziója metafizikus: a minimalista történet elátkozott szeretői a mitológiai konfliktusokat és a görög tragédiák pszichológiai összetettségét idézik. "Szigorúan és pontosan filmezett gyászmese, elégikus költészet. Tiszta művészet" - írta a Le Monde.