Naomi Watts a legjobb befektetés

Film

 

A lap szakértői megállapították, hogy Watts minden neki kifizetett 1 dollár után 44 dollárt hoz vissza a jegybevételi eredményeket tekintve. A második és harmadik helyre Jennifer Connelly (41 dollár), illetve Rachel McAdams (30 dollár) került fel, míg a negyedik Natalie Portman, az ötödik pedig Meryl Streep (27 dollár) lett (utóbbi színésznő egyébként csak nemrégiben sorakozott fel az A-kategóriás szupersztárok közé a Mamma Mia! kirobbanó sikerének köszönhetően). 

A legjobb befektetést jelentő hollywoodi színésznők tízes listájára a fentieken kívül Jennifer Anistonnak, Halle Berrynek, Cate Blanchettnek, Anne Hathawaynek és Hilary Swanknek sikerült még beverekednie magát. 

A Forbes összeállítása egyébként összesen száz nevet listáz; a listán szereplő színésznők legutóbbi három filmjét vizsgálták (kitétel volt viszont, hogy ennek a három filmnek az elmúlt öt évben kellett kijönnie, és legalább 500-500 moziban kellett, hogy nyissanak premierjükkor). A végeredmény kiszámításánál pedig az adott sztár filmenkénti gázsiját, filmjeinek gyártási költségét, mozis jegybevételi eredményét, illetve a DVD- és tévés megjelenések hozamát is figyelembe vették. 

A Forbes magazin gyakran állít fel hasonló listákat: egy tavaly júliusi eredmény alapján (amikor is összevonva vizsgálták a férfi és női sztárokat) Vince Vaughn bizonyult a legjobb befektetésnek (míg a színésznők közül Julia Roberts, aki az összesített listán bronzérmes lett). 2007-ben még Matt Damon volt a bajnok, idén februárban pedig már Will Smith-t nevezték meg a legjobb "pénzcsinálóként" ? igaz, ez utóbbi listán nem a befektetést vizsgálták, csupán azt, mely sztárok filmjei produkálják a legnagyobb bevételi sikereket.