Negyedik Francia nyelvű belga filmnapok

Film

 

A Vallónia?Brüsszel Közösség szervezésében megvalósuló rendezvény célja idén is az, hogy bemutassák a magyar nézőknek a frankofon belga rendezők legújabb kisfilmjeit és egész estés alkotásait. A szervezők ezúttal Frédéric Ledoux-nak szántak kiemelt szerepet ? az ő munkája a Bicikligyár című nyitófilm, illetve a Szerencsenap című kisfilm is. 

Már hagyománnyá vált, hogy a filmnapok során az újdonságok mellett mindig vetítenek egy klasszikust is: ezúttal Jaco Van Dormael első filmjére, a Toto, a hősre esett a szervezők választása ? abból az alkalomból, hogy az alkotó 14 év hallgatás után idén tér vissza a Mr. Nobody című produkcióval, amelyen hét éven keresztül dolgozott. 

Az említett műveken kívül látható lesz az Eldorado című road movie, melyben Yvan, a negyvenes, ingerlékeny autókereskedő furcsa barátságot köt a fiatal Ellie-vel, aki egyébként éppenséggel meg akarta lopni. A Magánórák főhőse a 16 éves Jonas, aki tanulni nemigen szeret, teniszezni viszont annál inkább. Felkészülését egy tapasztalt, 30 körüli játékos, Pierre segíti ? a férfi által a fiúnak adott magánórák azonban idővel különös fordulatot vesznek. 

A négy nagyjátékfilm mellett a negyedik Francia nyelvű belga filmnapokon hat rövidfilmet is megnézhetünk, melyek a következők: Szerencsenap (Jour de chance), Személyes szemlélő (Personal spectator), Muno, "Dji vou veu volti", Csirke csirkével (Poulet ? poulet) és A lakók (Les habitants). A megnyitón pedig jelen lesz a Bicikligyár című film főszereplője, Gaetan Wenders. 

A budapesti program

november 18., 20.00: Une chaine pour deux / Bicikligyár (r.: Frédéric Ledoux, 2009, 92 perc) 

november 19., 20.00: Soirée courts métrages / Rövidfilmek napja 

november 20., 20.00: Eldorado (r.: Bouli Lanners, 2008, 85 perc) 

november 21., 20.00: Eléve libre / Magánórák (r.: Joachim Lafosse, 2008, 105 perc) 

november 22., 20.00: Toto, le héros / Toto, a hős (r.: Jaco Van Dormael, 1991, 87perc)