Neil Marshall tovább rémisztget

Film

Az 1999-es Combat című rövidfilmmel debütáló, majd a 2002-es vérfarkasos mozijával (Dog Soldiers) már szinte az összes horror rajongó szívébe belopódzó 35 éves Neil Marshall a tavalyi évben olyat alkotott, amire minden izgalmat és rettegést szerető filmbarát megnyalhatja a tíz ujját. A 2005-ös British Independent Film Awards-on (BIFA) két díjat (Marshall a legjobb rendező, Jon Harris pedig a vágásért a legjobb technikai teljesítmény) is nyert alkotás egy csoport barlangászlányról szól, akik gyanútlanul lemerészkednek a föld gyomrába, ahol aztán egyre borzalmasabb dolgok történnek velük.

Marshall még 2005 júniusában elárulta a Screen Daily-nek, hogy két filmmel jelentkezik 2006-ban. Az Outpost a sci-fi és a horror különös keveréke lesz, melyben egy genetikai kísérlet nem várt tragédiához vezet. Ezt követően érkezik majd az II. világháborús akció-kalandfilm, az Eagle's Nest, ami a rendező elmondása szerint bizarr módon "összeházasítja" a Die Hard sorozatot a Napok romjai című '93-as James Ivory mozival.

Marshall egyébként mind a két filmhez szeretné meggyőzni a Dog Soldiers "sztárjait", Sean Pertweet (Góóól!) és Kevin McKidd-et (Trainspotting, Mennyei királyság).

Az imdb.com 2007-re prognosztizálja a Doomsday című projektet, amely egyes információk szerint valamelyest emlékeztetni fog a Mad Max-re. A történet szerint az emberiség jövőjét katasztrófa fenyegeti, amin egyedül csak egy szűk csoport tud változtatni.