Nem lesz több "A nevem Bond"?

Film

Daniel Craig James Bond szerepében

Az alkotók kihúzták például a forgatókönyvből (vagy eleve bele sem vették) az összes közkedvelt Bond-frázist, úgymint: "A nevem Bond, James Bond" vagy "rázva, nem keverve" (ez a szuperkém közkedvelt válasza a hogyan kéri a martiniját kérdésre), pedig ezek a népszerű mondatok már a kezdetektől a 007-es védjegyének számítanak. 

A stúdiófőnökök azonban éppen ezért távolították el az ominózus szavakat a scriptből: túl régimódinak találták a halhatatlanná vált sorokat, véleményük szerint már nem illenek ehhez az új, modern Bondhoz. 

"Volt egy 'A nevem Bond, James Bond' a forgatókönyvben. Meg néhány más alkalommal is előkerült egy-egy jelenetben a forgatás közben, de egyszer sem működött úgy, ahogy vártuk volna. Egyszerűen úgy éreztem, ki kéne vágnunk, és Barbara Broccoli és Michael Wilson (a film producerei) egyetértettek" - nyilatkozta A Quantum csendje rendezője, Marc Forster (Szörnyek keringője, Papírsárkányok). "De az a véleményem, hogy nyitottnak kell maradnunk a Bond-szófordulatokkal kapcsolatban. A későbbiekben végül is még bármikor visszatérhetünk hozzájuk" - tette hozzá. 

További sérelem, ami a fentieken kívül a Bond-rajongókat érte, hogy a múlt héten nyilvánosságra került új főcímdal (amit Jack White írt és Alicia Keysszel közösen adják elő) véleményük szerint a valaha készült legrosszabb a 007-es filmek eddigi történetében. De nemcsak a rajongók gondolják így: a könnyűzenei újságírók szintén szidták a szerzeményt, sőt a maga keresetlen módján Noel Gallagher az Oasisből is nemtetszését fejezte ki.