Nemsokára megnyílik a BBS-kiállítás

Film

 

A BBS történetét, annak egyes periódusait, kiemelt munkáit bemutató, a Műcsarnok, a Balázs Béla Stúdió Alapítvány és a Magyar Nemzeti Filmarchívum közös rendezésében megvalósuló kiállítás olyan meghatározó fogalmak köré épül, mint a kreativitás, közösség, dokumentálás, ízlés és cenzúra. 

A különböző installációs terek, a kiemelt filmek és filmcsoportok, illetve az őket kísérő anyagok szereplőket, helyeket, helyszíneket, közösségi formációkat és eseményeket montázsolnak össze, valamint kordokumentumokon keresztül villantanak fel epizódokat a Kádár-rendszer kulturális közegéből. 

A kiállítást számos vetítés és program kíséri. A Műcsarnok egyik termét mozi- és előadóteremmé alakítják át, ahol minden délután 14 órától BBS-filmeket lehet nézni. A csütörtöki BBS-esteken a Stúdió munkáját meghatározó alkotókról és életművekről (Dobai-est, Erdély-est) lesz szó, valamint a BBS szellemiségével rokonítható műhelyek és művészeti csoportok mutatkoznak be, természetesen vetítéssel egybekötve. A kiállítás alatt ezért a Műcsarnok csütörtökönként meghosszabbított nyitva tartással, este 22 óráig látogatható. 

A kiállítást előkészítő sokéves munkának több eredménye is lett. A Stúdió filmtermésének nagy része megtekinthetővé vált a múzeum könyvtárában, s most, a kiállítás alkalmával a BBS Archívum beköltözik a Műcsarnok aulájába, ahol nyolc számítógép segítségével a BBS weboldalán kereshetők és megnézhetők lesznek ezek a filmek. 

Másrészt megszületett egy DVD-sorozat terve, melynek első darabja, az Agitátorok már most megvásárolható, de további kiadásokon is dolgoznak. Végül, de nem utolsó sorban a kiállítás megnyitásával egy időben jelenik meg a BBS 50 ? Tanulmányok az ötvenéves Balázs Béla Stúdióról című tanulmánykötet, melynek főszerkesztője Gelencsér Gábor volt. Rendhagyó módon és a BBS progresszív szellemiségét megőrizve a tanulmánykötetet zömmel fiatal szerzők (esztéták, filmesek, képzőművészek, irodalmárok, történészek) jegyzik, akik korszerű, új szemléletmóddal és friss tekintettel mérik fel a Balázs Béla Stúdió hagyományát. A könyvbemutatóra az első BBS-esten, december 17-én, 18 órakor kerül sor. 

És hogy a kiállítás, a vetítések és egyéb programok minél több látogató számára legyenek elérhetőek, ez alkalommal a szervezők karszalagos belépőjegyet biztosítanak az érdeklődők számára, mellyel a kiállítás bármikor újralátogatható, és egyúttal lehetőséget ad a kísérőrendezvényeken való részvételre is.