Nemzetközi Tudományos Filmszemle hatodszor

Film

A 2004-es rendezvényre 32 országból neveztek filmeket a világ összes földrészéről, és mintegy 20 ország résztvevői képviseltették magukat a rendezvényen.

E hagyományoknak megfelelően készült a 2005-ös programok megszervezése, melynek főbb elemei a következők:

- Nemzetközi Tudományos Filmszemle
- Mindentudás Egyeteme kihelyezett előadása Szolnokon
- Konferencia az esélyegyenlőség és társadalmi kirekesztettség témájában
- Tudás, etika és felelősség a médiában és filmterjesztésben
- Külföldi fesztiválok bemutatkozása (EuroShorts Festival Net)
- Kiállítások és egyéb kulturális rendezvények.

A programok önálló egységeket képeznek. Szellemiségükben, tartalmi mondanivalójukban viszont szoros egymásra épülésükkel segítik a minél szélesebb körű ismeretszerzés lehetőségeit, a kapcsolatteremtés és ápolás mellett egy jelentős szakmai fórum létrejöttét Közép-Európában.

Az esemény fővédnökének a szervezők Vizi E. Szilvesztert, a Magyar Tudományos Akadémia Elnökét kérték fel.

A Tudományos Filmszemle két területen is szorosan együttműködve valósítja meg programjait a Magyar Tudományos Akadémiával. Az egyik ilyen esemény a Mindentudás Egyetemének Szolnoki Főiskoláról történő közvetítése a filmszemle ideje alatt. A másik program az Akadémia szervezésében megvalósuló World Science Forum keretében kihelyezett vetítés Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban a fórum résztvevői részére.

A szolnoki Nemzetközi Tudományos Filmszemle (2005. november 8-13.) olyan különböző műfajú filmalkotásoknak biztosít fórumot, amelyek valamilyen formában a tudományhoz kapcsolódnak: tudományos munkáról, tudományos eredményekről szólnak, vagy cselekményükben, nyelvükben, előadásmódjában fontos szerephez jut a tudomány.

A filmszemlére az alábbi témákban lehetett nevezni:

1. Olyan tudományos-ismeretterjesztő filmek, amelyek újszerű, kreatív módon tárgyalnak tudományos, vagy azzal összefüggő kérdéseket.
2. A tudósokról, tudományos felfedezésekről készült dokumentum- és portréfilmek.
3. Olyan hosszú és rövid játékfilmek, amelyeknek cselekményében fontos szerepet játszik a tudomány, a tudományos tevékenység.
4. Olyan experimentális filmek, amelyek a tudomány és a technika eredményeit felhasználva törekszenek a mozgóképi kifejezés megújítására.
5. A tudomány és az áltudomány kapcsolatával foglalkozó filmek.
6. Áldokumentumfilmek, amelyek nem létező tudományos felfedezéseket létezőként mutatnak be.
7. Természet- és környezetvédelemmel foglalkozó dokumentumfilmek.