Neten a Fountain honlapja

Film

Mint arról korábban már beszámoltunk december 22-én végre pont kerülhet az i-re, mozikba kerül ugyanis a kultikus Pi és a Rekviem egy álom rendezőjének, Darren Aronofsky régóta halogatott filmje, a The Fountain.
Az filmforce-nak nyilatkozva a 36 éves rendező elmondta, hogy az fogta meg a Fountain-ban, hogy eddig még senki sem készített filmet az Élet fájáról, illetve az Ifjúság Forrásárról, amely pedig az emberiség legősibb mítoszai közé tartozik, gondoljunk csak Gilgames eposzra vagy a Bibliára - nyilatkozta Aronofsky.
A 35 millió dollárból készülő, hányattatott sorsú produkció első tervei még 2002 májusában láttak napvilágot. A The Fountain (eredeti címén The Last Man) költségvetése ekkor még jóval nagyobb összegről szólt, nagyjából 75 millió dollárról, köszönhetően Hollywood első számú színészének, Brad Pittnek, aki jelezte, hogy szívesen részt venne a 36 éves "csodagyereknek" kikiáltott Darren Aronofsky új filmjében. A munkálatok akkor lassultak le szinte végérvényesen, amikor Pitt 2002 szeptemberében bejelentette, hogy a forgatókönyv végső változata nem tetszik neki, ezért kiszáll a projektből és a Warner Bros. kérésének eleget téve, csatlakozik a stúdió egy másik filmjéhez, Wolfgang Petersen mitikus háborújához, a 2004 májusában bemutatott Trójához.
Nem csak Pitt távozása jelentette az egyedüli gondot, ugyanis a másik kiszemelt főszereplő, az ausztrál Cate Blanchett állapotos lett, később pedig más mozik kedvéért otthagyta a stábot. Időközben támogatót váltott a produkció, a Village Roadshow-tól a New Regency-hez került, a költségvetést is alaposan lefaragták, Aronofsky Ari Handel segítségével teljesen átdolgozta a forgatókönyvet, kivágta a drága jelenteket, valamint új színészeket hívott meg a mozihoz. Így került a The Fountain-ba az X-Men farkasembere, Hugh Jackman, illetve az Izzi-t alakító Rachel Weisz.
Első hallásra Vincent Ward Navigátorára és Lawrence Norfolk írásaira emlékeztető story Tom Verde (Jackman) 500 éven át tartó, hallhatatlanság utáni kutatását ábrázolja. A múltban, a jelenben és a jövőben játszódó történet Aronofsky szerint olyan, mint egy "metafizikai sci-fi", egy post-Matrix, amelyhez hasonlót még nem láthatott a nagyérdemű vásznon. Az ún. hip-hop montázst előszeretettel alkalmazó rendező célja, hogy a 2001. Űrodüsszeia-hoz és a Mátrixhoz hasonlóan kísérletet tegyen a műfaj újra definiálására. Erre minden esély megvan, hiszen Jackman 2004 tavaszán egy interjúban máris Stanley Kubrickhoz hasonlította a Fountain direktorát. Minden kiderül december 22-én, amikor is bemutatják a várva várt alkotást.