New Faces az Odeonban

Film


newfaces_01_by_est_hu.jpg
 New Faces

A New Faces (Új arcok) elnevezésű rendezvény során nyolc fiatal rendező negyedórás blokkokban mutatja be önmagát és eddigi munkásságát. A szervezők arra is ügyeltek, hogy a lehető legtöbben részt tudjanak venni a megmozduláson, ezért minden egyes blokkot kétszer vetítenek le március 4-én, 17 és 22 óra között. 

A vetítések a következő időpontokban kezdődnek: 17.00, 18.15, 19.30 és 20.45. A rendezvényt azonban kizárólag a szervezők által meghívott vendégek látogathatják. A részvételről bővebb információt a New Faces csapatától kérhetünk az info@newfaceshungary.com e-mail címen. 

A program során minden ifjú rendező 15 percet kap arra, hogy bemutassa showreeljét és eddigi pályájának legkiemelkedőbb pillanatait, valamint legjobban sikerült munkáját vagy annak részleteit. Mivel a vetítéseket óránként szünetek szakítják meg, a látogatóknak lehetőségük van a személyes találkozásra és eszmecserére is. Az alkotók gondoskodnak ezenkívül arról is, hogy az eseményen részt vegyenek közvetlen alkotótársaik (operatőrök, vágók és kreatív munkatársak) is. 

Ha az esemény felkeltette az érdeklődésünket, akkor a New Faces honlapján, a http://www.newfaceshungary.com/index.php?start=5 címen kísérhetjük figyelemmel a rendezvény alakulását és kaphatunk bővebb információt az alkotókról. A magát bemutató nyolc rendező pedig a következő: Borsos Miklós, Kovács M. András, Lóth Balázs, Schwechtje Mihály, Simonyi Balázs, Szabó Simon, Szajki Péter és Tóth Barnabás.