Novák Emil: minden kategóriában vannak remek alkotások

Film


novakemil_dmoha20100126004.jpg
 Novák Emil

(MTI) - "Nagyon jó az idei filmtermés, számos olyan kincset rejt a versenybe szálló 95 alkotás, amelyet mindenképpen érdemes megnézni" - fogalmazott a rendező-operatőr, aki 2009 után másodszor tölti be a szemletanács elnöki posztját.

   
Személyes véleményének hangot adva elmondta: kiemelkedően erősnek érzi az idei dokumentumfilm- és a kisjátékfilmtermést. "Nagyon sok alkotás érkezett, az utóbbi kategóriába mintegy 180 film. Végül negyvenórányi anyagot válogatott az előzsűri a programba" - emelte ki Novák Emil. A versenybe került 33 kisjátékfilm között számos alkotás akad, amit ő is szívesen leforgatott volna.
   
Arra a kérdésre, miszerint felfedezhető-e valamiféle közös nézőpont, témaválasztás a versenyprogramba került filmek közt, az elnök nemmel felelt. Mint mondta: még nem állt módjában valamennyi filmet megtekinteni, ugyanakkor szerinte általánosságban megállapítható, hogy a fiatalabb korosztály inkább vonzódik a műfaji filmek felé, mint a szerzőiekhez. "Természetesen vannak vissza-visszatérő hangulatok, például számos dokumentumfilmest a mai, gyorsan változó kor problémái foglalkoztatják. Mindemellett sok klasszikus műfajú film is akad, például riport- vagy portréfilmek, amelyek nélkül elképzelhetetlen lenne a dokumentumfilmes program" - sorolta az elnök.
   
A tévéfilmes szekció kapcsán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a műfajban születő alkotások ma még összehasonlíthatatlanok a komoly filmes iparral rendelkező országok termésével. "A szakma szándéka az, hogy ezt a műfajt feltámassza. Sajnos Magyarországra jellemző, hogy sokszor belekapunk valamibe, amit aztán látványos siker hiányában abba is hagyunk" - fogalmazott Novák Emil, aki szerint hosszú távú tervezéssel, kitartással a tévéfilmek terén is áttörést lehetne elérni. Az elnök hozzátette: a szakma érzi a filmkészítési szándékot a köztelevíziók részéről, ugyanakkor a filmesek tisztában vannak azzal, hogy a Magyar Televíziónak és a Duna Televíziónak is nagyon korlátozottak az anyagi lehetőségei.
   
Novák Emil az idei filmszemle legfontosabb tradíciójának a külföldi vendégek meghívását nevezte; mint mondta, több mint száz filmes szakember érkezik a február 2-án kezdődő mustrára. "Itt lesz több A-kategóriás filmfesztivál szervezője, előválogatója, valamint számos európai és tengerentúli filmes szakíró" - mondta a rendező-operatőr, aki szerint a filmszemle változatlanul a magyar filmszakma legfontosabb bemutatkozási lehetősége.